Hírek

Pénteken vége az első félévnek az iskolákban

2017. január 19., 19:59

A tanárok a jövő heti osztályozó értekezletre, a gyerekek a jegyekről szóló értesítő átvételére készülnek. Izgalmas időszak ez minden tanulónak, de az eredménynek a középiskolába induló nyolcadikosoknál van igazi tétje.

Pénteken vége az első félévnek az iskolákban

Szombaton írják a központi felvételi vizsgát a gimnáziumba készülő nyolcadikosok, erre gyakoroltak csütörtökön a Neumann János Általános Iskola végzősei is magyarórán.

“Te a saját szavaiddal hogy fejeznéd ki azt a gondolatot, amit a költő megfogalmaz költői eszközökkel”

Típusfeladatokat oldottak meg, verset elemeztek, most még tanári segítséggel.

Brávácz Margit - magyartanár, Neumann-iskola
“A félévzárás előtt egy picit nagyobb az izgalom, bár nyilván a készülés nemcsak erre az időre korlátozódik. A gyerekek különösen ebben az osztályban mindig is nagyon figyeltek arra, hogy jó tanulmányi eredményt érjenek el, jól teljesítsenek. És hát most is mindent megteszünk azért, hogy sikeres felvételi vizsgát tudjanak tenni, illetve jól záruljon a félévük.”

Ebből az osztályból sokan készülnek gimnáziumba, szakközépiskolába, számukra különösen fontosak a félévi jegyek.

Zsigrai Hanna - tanuló, Neumann-iskola 8/A
“Szerintem most is kitűnő leszek, mint az elmúlt 8 évben. A HBSZ közgazdaság szakágazatára szeretnék továbbtanulni. Onnan, hogyha megvan a szakmám, pénzügy-számviteli ügyintéző, onnan még tovább szeretnék menni egyetemre is.”

Kovács Zsombor - tanuló, Neumann-iskola 8/A
“A félévi bizonyítványom az jó lesz, habár lehetne jobb is, tehát azért lesz pár négyesem. Szombaton én is megírom a központi írásbelit, és szerintem én a Premontreibe jelentkezek, meg a Nagy Lajosba.”

Nemcsak a nyolcadikosok számára izgalmasak ezek a napok, a tanárokra is sok teendő vár.

Csapó Erzsébet - igazgató, Neumann-iskola
“Ezután zajlanak majd az értekezletek, ahol aztán pontot teszünk a tanulók félévi teljesítményére. Egy hét elteltével kiosztjuk a gyermekeknek, illetve a szüleik felé a tájékoztatókat, amiben arról kapnak majd értesítést, hogy ebben a félévben hogyan teljesítettek a gyermekeik.”

Az eredményt ebben az iskolában az év közben használt tájékoztató füzetben, illetve külön nyomtatásban közlik - a legtöbb osztályban érdemjegy, első két évfolyamon pedig szöveges értékelés formájában.