Hírek

Pedagógusnap

2017. június 06., 16:22

Pedagógusnap alkalmából négy olyan szakmabeli kapott elismerést, aki a város oktatásügyének fejlődését segítette az elmúlt évben. Mellettük 21-en vehettek át kitüntetést a jól végzett munkáért a Bartók-teremben.

Pedagógusnap

“Büszkék lehetünk pedagógusainkra, mert a szombathelyi diákok büszkék iskolájukra. Azt gondolom, ennél nagyobb elismerés nincsen.”

Ezekkel a szavakkal köszöntötte pedagógusnap alkalmából a szakmabelieket és az őket segítő munkatársakat Koczka Tibor alpolgármester. Hende Csaba országgyűlési képviselő ünnepi beszédét követően kiderült, kik lettek a város kitüntetettjei.

Tananyagfejlesztés, tantervek kidolgozása és precíz szakmai felkészítés jellemezte az elmúlt évtizedekben Domina Jánost - ezért is kapta a Szombathely Oktatásügyéért-díjat.

Domina János - igazgatóhelyettes, Gépipari és Informatikai Szakgimnázium
“Az, hogy ma, pedagógusnapon ide jutottam a plénum elé, azt inkább a kollégáimnak köszönöm, mert egyedül ilyen eredményt nem lehet elérni. Nyilvánvalóan a fiatalok, idősek, diákok, szülők együttes munkája eredményezi, hogy az ember nyugdíjba vonulásakor eljusson eddig a nemes címig.”

Az egymásra való odafigyelést tartja legfontosabbnak a munkájában a Szombathely Oktatásügyéért-díjat kiérdemlő Vidonyiné Sólymos Rita igazgató - aki a Vas Megyei Családterápiás Egyesület alapító tagja is, de az őrségi kistérségi ellátás is a nevéhez fűződik.
 
Vidonyiné Sólymos Rita - szombathelyi igazgató, Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat
“A legégetőbb probléma - azt gondolom - a családok válsághelyzete. Napjainkban tapasztalható az előbbrejutás és a biztonságérzés hiánya. Mi ezzel küzdünk.”

A városban zajló óvodafelújítási sorozat szakmai részében sokrétű szerepe van Soós Kálmánnak, aki a Szombathely Oktatásáért-díjat vehette át.

Soós Kálmán - igazgatóhelyettes, Szombathelyi Köznevelés GAMESZ
“”Soha nem látott mértékű felújítás kezdődött 2017-ben a szombathelyi napközi otthonos óvodákban, több mint egymilliárd forint értékben kerül sor különböző mértékű felújításokra, épületenergetikai és korszerűsítési munkákra. Azt hiszem, hogy nagyon, nagyon szükséges volt már.”

"Szívügyének tekinti, és ezért a lehető leghatékonyabban igyekszik munkáját végezni és a szükséges döntéseket meghozni Fodor István tankerületi vezető."

Fodor István - igazgató, Szombathelyi Tankerületi Központ
“Két nagyon fontos dolog kell ehhez: szakmaiság, emberség, és az a fajta hitelesség, ami abból fakad, hogy valóban magunkénak érezzük azt a feladatot, hogy az iskoláknak támaszt, hátteret, lehetőséget biztosítsunk.”

A legmagasabb fokozatú kitüntetettek mellett még 21 pedagógus és az ő munkájukat segítő szakember vehetett át elismerést: a Szombathely Oktatásügyének Segítéséért, a Kiemelkedő pedagógusmunkáért első, illetve második fokozatának díját.

A pedagógusnapi ünnepi műsorban közreműködtek a. Reményik-iskola diákjai, valamint a Benczúr Óvoda Katica csoportja.