MNB
MNB - 2

Hírek

Ovis aréna

2016. június 16., 17:39

A második fordulójához érkezett a Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság. A négy legjobb csapat június 21-én dönt az érmes helyezésekről, de ettől függetlenül minden résztvevő gárda és játékos ajándékban részesül majd

Ovis aréna

A Haladás NB I-es labdarúgócsapatának névadó szponzora úgy döntött, hogy nemcsak a felnőtt együttest támogatja, hanem komoly összegeket áldoz a gyerekek sportolására is. Így indulhatott el Szombathelyen a Swietelsky Ovi-Foci Bajnokság. 

Ács Mónika - kommunikációs vezető, Swietelsky Vasúttechnika Kft.
“Nem titkolt célunk az, hogy a Swietelsky a Haladás névadó szponzoraként kicsit többet szeretne adni annál, mint hogy a nagy csapat névadó szponzora. Szeretnénk látni azt is, hogy a gyerekek is szertnek sportolni.”

A bajnokságban nyolc csapat indult el. A mérkőzéseket két olyan intézményben rendezik meg, amelyek már rendelkeznek kis méretű műfüves focipályával. Ezek pedig a Mocorgó és a Maros utcai Óvoda. 

Takács Mária - vezető, Maros utcai Óvoda
“2015-ben építette az Ovi-Foci Alapítvány Szombathely önkormányzata jóvoltából. Egy pályázat kapcsán. Azóta az udvari játékok köre sokban bővült, hiszen a pályán lehet focizni, kézilabdázni, kosarazni. Az óvónők rendszeresen foglalkozásokat szerveznek a pályán.”

A két csoportba sorsolt csapatok két forduló során döntenek a helyezésekről. Az izgalmas mérkőzéseket sok szülő tekintette meg, de rendszeres vendég volt Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester is. 

Koczka Tibor- alpolgármester
“Úgy gondolom, hogy az nagyon jó, ha ők is látják, hogy egy csoportban a bajnokság hogyan dől el. Hogyan szereznek pontokat a csapatok. Ami pedig a legfontosabb, hogy megtanulják a sportot szertni, egy életre megszeretni.”

A négy legjobb óvoda június 21-én dönt majd az érmes helyezésekről. A névadó szponzornak köszönhetően azonban senki sem marad ajándék nélkül, mert valamennyi csapat és játékos tárgyjutalomban részesül majd.