MNB
MNB - 2

Hírek

Ostromnapok sajtótájékoztató

2017. július 21., 15:41

Félhold és Telihold - ezt a címet viseli az idei Kőszegi Ostromnapok programsorozat, amelynek részleteiről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Jurisics vár udvarán. A kulturális események mellett sportprogramokkal is várják az érdeklődőket augusztus 3-ától.

Ostromnapok sajtótájékoztató

485 évvel ezelőtt hasonlóképpen rophatták a táncot a kőszegiek a törökök felett aratott diadalt követően. Az ostromnapokról szóló sajtótájékoztatón a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes fiataljai bújtak korhű ruhákba. A polgármester azt hangsúlyozta, hogy az ostromnapok lassan országos hírű rendezvénnyé válik, amely nemcsak turisztikai esemény, hanem Kőszeg identitásának egyik legkifejezőbb eszköze.

Huber László - polgármester
"Az az örvendetes ebben a történetben, hogy a jó ötletet gyakorlatilag megtámogatták a helyiek, a civilek, a lakosság és a szervezetek és így tudta megélni a 11. alkalmát is ez a rendezvénysorozat."

Augusztus 5-én az ostromnap a hagyományoknak megfelelően eskütétellel kezdődik: a kőszegi várvédők megfogadják, hogy mindhalálig védik a várost és a várat, ahogy 1532-ben is tették. Ezt követően kezdetét veszi a csata. Az idei programok között újdonságok is lesznek.

Básthy Béla - alpolgármester
"A várnak van egy remek zöld árka, ami kiválóan alkalmas lovasprogramokra és ebben igyekeztünk most egy kicsit bővíteni, különösen a vasárnapi napon több lovasbemutató is lesz ezen a területen. Amúgy pedig igyekeztünk azt is ami eddig megvolt egy kicsit színesebbre, egy kicsit tarkábbra, egy kicsit vidámabbra venni."

A sportprogramok keretében szurkolhatunk majd a Szombathelyhez és Kőszeghez is kötődő Bánhegyi Adrienn világbajnok kötélugrónak, aki ötödször készül a triplázás Guiness rekordjának beállítására. Ismét megrendezik majd az Ostromboxot, amelynek a kétszeres világbajnok, Erdei Zsolt lesz a vendége.  

Varsányi Áron - elnök, Fitt-Boksz Ökölvívó Egyesület
"Egy kétnapos nemzetközi kupát rendezünk idén, ahol ausztriai csapatok és szlovák válogatott versenyzők vesznek részt a magyarok mellett természetesen. Magyarországról 10-15 csapatot várunk.

Augusztus második felében lesz még amatőr sakkverseny, utcabál a Spektrum Együttessel, és a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete augusztus 30-án szervezi a Hangzó Város Napját.

A sajtótájékoztató végén a városvezetők koszorút helyeztek el Jurisics Miklós szobránál, majd az augusztusi ostromnapoknak egy ágyulövés adta meg az alaphangját.