MNB
MNB - 2

Hírek

Nem épül út a Kassák utcai házak mellett

2018. december 06., 15:22

A rendezési tervben szereplő elképzelések sokszor csak évtizedek múltán valósulnak meg, de olyan is van, hogy soha. Egy régi nyomvonalbejegyzés szúrt most szemet az oladiaknak, de kiderült, hogy nem kell tartaniuk útépítéstől.

Nem épül út a Kassák utcai házak mellett

A valóságban egy füves sáv, a város rendezési tervében azonban egy út nyomvonala szerepel ezen a Kassák utcai területen Oladon. Az elképzelés csak elvi, és bár 2006 óta feltünteti a dokumentum, az új házak lakói nemrég szereztek erről tudomást, ezért tiltakozásul a főépítészi irodához fordultak.

Szabóné Tuboly Andrea - társasházkezelő
“Azok a lakók, akiket érint, ezen a megbeszélésen jelen voltak. Mindenki kapott egy 2006-os, egy 2018-as szabályozási tervet, tehát mindenki meggyőződhetett arról, hogy ebben változás egyáltalán nem történt. Ezek után a városvezetéshez fordultam, és a lakók nevében próbáltunk segítséget kérni, hogy pontosan mit lehetne tenni, mert hát a kertjük végében húzódhat ez az út.”

Egy új utca feltehetően nagyban enyhítene a környék reggeli zsúfoltságán, hiszen összeköttetést teremtene a Dolgozók útja és a városközpont között. Viszont a változás a jelek szerint sokakat zavarna. Kiderült, hogy a lakóknak nincs félnivalójuk.

Puskás Tivadar - polgármester
“Pillanatnyilag sem szándék, sem terv nem szerepel a Simon István utca összeköttetésének kibővítését illetően, ezért hát természetszerűleg a rendezési tervről ezt a vonalat levesszük, ezt a szándékunkat megszüntetjük, hogyha ezzel tudunk segíteni az ottani lakóknak.”

A hivatal tehát megnyugtatta a Kassák utcai társasházak lakóközösségeit.