Hírek

Múzeumot érintő közgyűlési döntések

2020. szeptember 29., 19:03

Két, a Savaria Múzeumot érintő döntést hozott legutóbbi ülésén a szombathelyi közgyűlés. Közgyűjteményi besorolást kaphat az Iseum, és népi kézműves mesterségeket oktatnak majd az érdeklődőknek a skanzenben.

Múzeumot érintő közgyűlési döntések

Muzeális kiállítóhelyből közgyűjtemény lehet az Iseum, az erre irányuló kezdeményezést az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé jóváhagyta a közgyűlés. Az átsorolásról néhány hónapon beül megszülethet a döntés.

Horváth Soma - alpolgármester
“Ez két okból is nagyon fontos. Egyrészt ezáltal magasabb rangot kaphat az intézmény. Turisztikailag, szakmai szempontból is fontos. A másik pedig az, hogy több forrásra tudunk pályázni, meg akár kiállításokra is. Egy ilyen helyzetben, amikor a gazdasággal problémák vannak, fontos, hogy pályázati lehetőségeket figyeljünk, és ezt szélesebb körben kitárjuk.”

Zsupolás, sárazás, kerítésfonás - feledésbe merülő kézműves technikák, melyeket a hajdani falusi porták építésekor, rendbentartásakor még ügyes kezű mesterek műveltek. Ezeket a hagyományos, ritka mesterségeket is elsajátíthatják az érdeklődők a Savaria Múzeum és a partnerintézményei jóvoltából. A kulturális örökség megőrzését szolgáló osztrák-magyar EUREVITA Pannonia projekt 60 millió forint uniós támogatással valósul meg, az ehhez szükséges önrész, 3,2 millió forint biztosításáról a közgyűlés döntött.

Csapláros Andrea  - igazgató, Savaria Múzeum
“A mesterek képzése a Göcseji Múzeumnál lesz, a tanítványoknak a képzése pedig nálunk.  Ennek van egy pozitív hozadéka: amit elkészítenek, a zsupolás, a sározás, a kerítés itt marad a Vasi Skanzenben, és ezzel a falu csak szépülni fog.”

A mesterképzés tavasszal kezdődik Zalaegerszegen, a tanítványok oktatása pedig jövő nyáron indul   a Vasi Skanzenben. Az elsődleges cél ezeknek az építészeti technikáknak a fenntartható megőrzése, átadása, valamint gyakorlati és gazdasági alkalmazása.