MNB - 2
MNB

Hírek

Múzeumok Éjszakája

2016. június 27., 17:20

A tűz és a víz szerepét, hajdani felhasználását választották idén a Vasi Skanzenben a Múzeumok éjszakájának témájául szombaton. A forró nyári este minden korábbinál többen látogattak el a múzeumi programokra.

Múzeumok Éjszakája

Szombaton este csónakkal is érkezhettek az érdeklődők a Vasi Skanzenba, ahol a Múzeumok Éjszakáján a tűz és víz hajdani szerepét is bemutatták. Például minihajó építési versenyt hirdettek, a pályamunkákat pedig a Csónakázó tó vízére bocsátották. Apró Janka anyukájával együtt készítette élete első hajóját.

Apró Janka
Csak úgy jön az egész fejből, azt is közben találtuk ki, hogy kagylót rakunk rá, a vitorlát pedig egy fura ki kinézetű gombbal erősítettük fel, az árbóccal is sok gondunk volt, de végül megoldottuk.

A tűz és a víz, a néphagyományok és egy kis esti zene is vonzotta az érdeklődőket a Vasi Skanzen programjaira.

Czenki Zsuzsanna igazgatóhelyettes, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzem
A Skanzenben mindig a néphagyományokkal kapcsolatos dolgokat szoktuk megmutatni. az újdonság a minihajó verseny volt, amire azért jöttek szép hajók és még úsznak is, és a Csónakázó tavon reméljük, hogy van olyan kisgyerek, aki megtalálja és örömét leli benne.

Benépesültek a porták, régi mesterséggel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Kovács József
Ez egy faeszterga tulajdonképpen, és úriember készítette, most lőtte be, úgy tűnik, működni fog. tányérokat, lámpát, lehetett vele esztergálni, gyertyatartókat, sok mindent lehetett belőle kihozni.

A kovácsműhelyben bemutatták, hogyan készültek egykor a fém használati tárgyak, és azt is, milyen nehéz kovakővel tüzet csiholni. A Múzeumok Éjszakáján nyitva álltak a Skanzen állandó és időszakos kiállításai is, és nem hiányozhatott a gasztronómia sem. Az érdeklődők forrásvizet kóstolhattak és megismerhették, miként készül a vízen kullogó nevet viselő ételkülönlegesség, amit meg is kóstolhattak. A szervezők a máglyagyújtás után szalonnasütéses borozgatásra is várták a Vasi Múzeumfalu látogatóit. A jó hangulatról pedig ezúttal is a Boglya Zenekar gondoskodott.