Hírek

Mit láttam az erdőben?

2018. május 18., 14:43

„Mit láttam az erdőben?” címmel hirdetett idén is rajzpályázatot óvodás és alsó tagozatos gyermekek számára a Szombathelyi Erdészeti Zrt.. Felhívásukra rekordszámú alkotás érkezett nem csak helyből, hanem az országból és a határon túlról is. A zsűri által legszebbnek ítélt alkotásokból kiállítás nyílt az erdészet Saághy István utcai központjában.

Mit láttam az erdőben?

Fakopáncs és búbosbanka, foltos szalamandra, sünök, szarvasok, vagy éppen gombák, valamint egész erdei életközösségek szerepelnek a kis alkotóik rajzain. A „Mit láttam az erdőben?” címmel kiírt pályázatra 132 munka érkezett.

A zsűri döntése nyomán ez az alkotás kapta az első díjat az óvodások kategóriájában. A Maros utcai óvodába járó Varga Flóra az erdő állatait és növényeit is lerajzolta. Anyukája szerint sokat járnak a természetbe.

Varga-Mesterházi Klára
„Nagyon sokat járunk ide a Saághy István Parkba, meg Kőszegre is kijárunk, úgyhogy azért vagyunk a parkban.”

Az 1-2. osztályos kategóriában Pradalits Lili, míg a 3-4. osztályosok munkái közül Pődör Virág rajza lett az első helyezett.

Pődör Virág – tanuló, Neumann János Általános Iskola
„Rókát rajzoltam, ami bele próbáltam rajzolni egy erdőt, és állatokat is próbáltam belerajzolni.”

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, ezért különdíjakat is kiosztottak. Becze Mátyás is egy családi kirándulás élményeit vetette papírra.

Becze Mátyás – tanuló,Neumann János Általános Iskola
„Egy hegy látható a képen. Egyébként onnan jött az ötlet, hogy nyáron voltunk kirándulni egy magas helyen. A teteje nagyon sziklás volt, meg láttam fenyőket is a szikla hátán egy fogadó is volt. A vízesést azt odaképzeltem.”

Volt olyan kis alkotói is, aki az erdészek munkáját rajzolta le. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a környezeti nevelést szeretné erősíteni ezzel a pályázattal is.

Varga Péter – közjóléti csoportvezető, Szombathelyi Erdészeti Zrt.
„A természetvédelem és a természetvédelemhez tartozó minden olyan gondolkodásmód kialakítása és az ahhoz kapcsolható nevelés, ami összefüggésben mind az erdőgazdálkodással, mind a turizmussal, mind a természetszeretettel, ami bízunk abban, hogy képviseltetve van ilyen alkalmakkor és máskor is.”

A legszebb rajzokból kiállítás nyílt az erdészet Saághy István utcai központjában, amely munkaidőben egészen őszig megtekinthető.