Hírek

Minden eddiginél több bemutatót tartott idén a Mesebolt Bábszínház

2018. június 20., 15:09

A következő évad is hasonlóan mozgalmas ígérkezik: a legkisebbeknek és felnőtteknek szóló előadás, kortárs szerző darabja és több felújítás is szerepel a tervek között.

Minden eddiginél több bemutatót tartott idén a Mesebolt Bábszínház

Az apró dióban éldegélő Kicsibácsi és Kicsinéni különös kalandjai a család minden tagjához szólnak – tavaly nyáron a Kőszegi Várszínházban mutatta be először Dániel András darabját a Mesebolt Bábszínház. Ez volt az évad egyik legsikeresebb előadása, ezzel együtt összesen közel 40 ezer néző 386 bemutatót látott a társulattól. A következő idényben 12 új előadást terveznek.

Kovács Géza – igazgató, Mesebolt Bábszínház
„Oscar Wilde: A boldog herceg történetének a feldolgozása, Jeles András rendezésében kisiskolás korosztálytól, tehát ez egy nagyon izgalmas és sokat ígérő vállalkozás. Schein Gábor költő írja a szöveget. Vagy az évad utolsó bemutatója szintén a kőszegiekkel közös vállalkozás, Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjából.”

Jövőre is lesznek felújítások: teljesen új szereposztásban mutatják be a Grimm-testvérek meséjét, a Holle anyót. Ezúttal H. Nagy Katalin rendez majd pöttöm színházat Körhinta címmel, az Árpád-házi királyok történetét pedig osztálytermi előadás keretében dolgozzák fel 45 percben.

A kaposvári egyetemen most diplomázott Varga Borit a Hazudós Kisegér című darabban már láthatta a közönség. A fiatal, tehetséges színész a következő évadtól Szombathelyre szerződött.

Varga Bori - színész
„Lesz öt bemutatóm is jövő évadban és lehet, hogy még felújításaim is lesznek. Mindenképp nagyon jóleső érzés, hogy ilyen sokféle faladatot bíznak rám. Nagyon szeretem itt a társulatot, meg az egész közösséget, gyakorlatilag nemcsak a kollégáim, hanem a barátaim is az emberek itt.”

Több meghatározó tagja távozik a társulatnak, a Mesebolt Bábszínház ennek ellenére szeretné megőrizni az eddig képviselt szakmai színvonalat. Ezért erősítésként a zalaegerszegi Griff Bábszínháztól érkezik Kosznovszky Márton.

Kosznovszky Márton - színész
„Rögtön az évad első felében két előadásban is benne leszek, mindkettőt a Kovács Géza rendezi. Az első az Ármányos puncspancsa, a második pedig a Történetek a Kutyusról és a cicusról. És nyilván ez már azért is izgalmas, mert új főnök és ez egy léc, amit muszáj megugrani.”

Július 2-án mutatják be a Kőszegi Várszínházzal közösen az Estimese című darabot. Az élőszínházi eszközöket használó előadást szeptembertől bérletben is műsorra tűzik.