Hírek

Megtartották az idei szezon első horgászversenyét a lukácsházi Abért-tavon

2021. április 12., 13:40

Négy szektorban negyven versenyző igyekezett minél több halat horogra csalni. A szeles időben nem volt könnyű dolguk a pecásoknak, de így is szép eredmények születtek: több mint 30 kiló hal kellett a győzelemhez.

 

Megtartották az idei szezon első horgászversenyét a lukácsházi Abért-tavon

Kellemes tavaszias meleg, ám nagyon erős szél fogadta a horgászokat az idény első horgászversenyén a lukácsházi Abért-tavon. Method feeder módszerrel horgásztak, négy szektorban negyven versenyző foglalt helyet a tó körül. Azok voltak igazán eredményesek, akiknek sikerült megküzdeniük a széllel és pontosan tudtak horgászni.  

Szigeti László
"Nagyon-nagyon nehezen indult nekem ez a reggel, röviden nem találtam halat, horgásztam partszélit és 50 méter környékit. Most délután megpróbáltam a lehető legmesszebb dobni, és onnét adta jobban a halat a pálya."

Az idénynek ebben a korai szakaszában a meleg vizet kedvelő halfajok mint például az amur, kevésbé mutatták meg magukat, de a pontyok, kárászok szép számmal jelentkeztek a horgokon. Voltak, akiknek egy második szákot is meg kellett nyitniuk. A távoli dobások hozták meg a sikert.

Kovács Attila
"Nagyon bent kell őket keresni, 95-100 méteren vagyok bent, és hatalmasakat kell dobni, a szél pedig nem segít. Húzni kell, vonni kell, ha 5 percenként nem jön, vissza, dobni nagyokat, ez a titka. A rövid nem működik sajnos, pedig arra készültünk jobban."

A mostani method feeder kupa az országos selejtező egyik regionális előversenye volt. Jövő héten lesz a folytatás.

Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"Egyre népszerűbb ez a módszer, már nem elég egy-egy elődöntőt rendezni. Következő hétvégén tartanak itt Vasban és még három másik helyszínen selejtező versenyeket, és a selejtezők előtt mindig előversenyeket rendeznek, egy ilyenen vagyunk most, a Vasi Vizeken-Tacklebait Kupán."

A verseny során végig betartották a járványügyi előírásokat: elmaradt a megnyitó, a helyeket online sorsolták ki, a versenyzők csak egy kísérőt hozhattak magukkal, a mérlegelésnél ezúttal nem kellett aláírással hitelesíteni az eredményt, a díjátadón pedig csak a helyezettek vettek részt. A szélvédettebb D szektorban, a tó Gyöngyös-patak felőli oldalán születtek a nagyobb fogások, innen került ki a győztes is, Hajba Gábor az Elektromosok versenyzője 30 880 grammal nyert. A második helyet Kovács Attila szerezte meg 30 040 gramm összfogással, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Mészáros Bence Krisztián állhatott fel 27 360 grammos eredményével.