Hírek

Meglepően simán verte a Falco a Szolnokot

2019. április 18., 14:58

A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság felsőházi középszakaszának 3. fordulójában a Falco az Aréna Savariában fogadta a tavalyi bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj csapatát.  A szombathelyiek egymást követő hatos győzelmi szériával, míg a vendégek szinte egy teljes kezdőötöst nélkülözve várták a találkozót.

Meglepően simán verte a Falco a Szolnokot

Hamar magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, uralták az első negyedet, de becsülettel küzdött a tartalékos Szolnok is. Malesevics hármasával például a nyolcadik percben ki is egyenlített, majd Tóth Ádám révén fordított is. Az utolsó percben Bruinsma zsákolt, majd Malesevics büntetőivel az első negyed 20-18-as állással ért véget. A második negyedben már 18 ponttal is vezetett a hazai alakulat, ám nem hagyta magát az Olaj - 48-37-et mutatott az eredményjelző a félidőben. Szünetet követően ellépett a Falco, a remek formában játszó Váradi egymás után három távolit süllyesztett el, ezzel már 76-50-re vezettek a szombathelyiek. Az utolsó etap már csak formalitás volt. A Szolnok továbbra is becsülettel küzdött, de esélytelenül. Curry előbb leszerelte a zsákolni készülő Andricot, majd egy szép összjátékot követően beállította a 96-71-es végeredményt.

Váradi Benedek - játékos, Falco-Vulcano Energia KC
"Célunkat elértük, hogy 70 pont körül tartjuk a Szolnokot. 96 pontot dobtunk hazai pályán, azt hiszem, hogy nagyon jó ritmusban játszottunk az egész mérkőzésen, ezen az úton szeretnénk tovább menni."

Egy sok sebből vérző Szolnok érkezett Szombathelyre. A vendégek oldalán Vojvoda, Milosevic, Benke, Rowsey és Kovács sem volt bevethető.

Tóth Ádám - játékos, Szolnoki Olaj KK
"Szerintem egy jó meccset játszottunk, az eredmény szerintem nem tükrözi, de meg tudtuk oldani azokat a dolgokat, amit Dragan kért. Támadásban ugye sok sérült miatt más szisztémában játszunk, de nem történt semmi."

A Falco legközelebb az Alpok Adria Kupa győztes körmendiekhez látogat. A rangadó Húsvét vasárnap 16 órakor kezdődik. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.