Hírek

Megkezdődött a vakáció, és ezzel együtt a nyári táborok időszaka is

2012. június 19., 17:55

A tematikus táboroktól a napközis felügyeleten át széles a kínálat. Ha egy családból több gyerek is nyaralni készül, a szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A legolcsóbb most is az önkormányzat által támogatott tábor, melyet idén második alkalommal a Dési-iskolában tartanak.

Megkezdődött a vakáció, és ezzel együtt a nyári táborok időszaka is

A nagy hőségben többnyire az árnyékban játszottak ma a gyerekek a Dési-iskola udvarán. Több mint 40 kisiskolás vesz részt az önkormányzati táborban ezen a héten, de már 115-en jelentkeztek a nyári szünetre. Itt augusztus közepéig heti turnusváltásban tartanak foglalkozásokat a gyerekeknek, és igyekeznek külső helyszíneken  színes programokat szervezni.

Kiss Péter igazgató, Dési Huber Általános Iskola
"A kapcsolatrendszert működtetve próbálunk majd eljutni a Savaria Múzeumba, ők tavaly is jó partnereink voltak. Aztán a Történelmi Témapark, Iseum, kulturális programok szerepelnek."

Mennek majd kirándulni és moziba is a gyerekek. Itt napi 546 forintot kell fizetni, ami tartalmazza a háromszori étkezést. Azok, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek ingyen, a nagycsaládosok, sajátos nevelési igényű, illetve tartósan beteg gyerekek féláron jöhetnek. Az önkormányzat közel négymillió forinttal támogatja a tábort.

A Gyermekek Háza is színes programokat kínál a nyárra. Ezek a gyerekek számítógépes táborban töltik a napjaikat. Ott jártunkkor épp egeret készítettek.

Kappel Virág Eszter
"Körberajzoltuk szappannal az egér testét, összevarrtuk. Kis lyukat kihagytunk és kitömtük. Megrajzoltuk a fülét, és azt is felvarrtuk. És szemet is fogunk rá ragasztani, meg farkat."

Barkácsolás, és különböző versenyek is szerepelnek a programok között, délelőttönként pedig informatika órán vesznek részt.

Lorencz Pál
"Legfőképpen én segítek a tanárnak, mert például ma a gmail-t csináltuk meg minden gyereknek, szóval tanulunk."

Itt 7 héten át 10 táborba várják a kisiskolásokat és az óvodásokat.

Katonáné Nagy Mária művelődésszervező, AGORA Gyermekek Háza
"Két nagyon népszerű táborunk van. Az egyik a kisdetektív tábor, a másik pedig az állatbarát barangoló tábor a kisiskolásoknál. Az ovisoknál pedig a Titkos sziget - Mazsola titkos szigete tábor a legnépszerűbb, ez gyakorlatilag már be is telt."

De találnak kedvükre valót azok is, akik a kézügyességüket fejlesztenék, vagy a kalandokat keresik a nyári szünetben. Városszerte kínálnak táborokat az intézmények, legtöbbjük heti 10-15 ezer forintos terhet ró a szülőkre.