Hírek

Megkezdődött a szombathelyi székesegyház toronyórájának restaurálása

2018. január 17., 15:03

A szerkezet csaknem 200 évig szolgálta a városi polgárokat. A munkálatokat Kapui Gyula vezeti, aki már közel 200 toronyóra felújításában vett részt. Az időmérő szerkezet helyreállítása hozzávetőlegesen 2 hetet vesz igénybe.

Megkezdődött a szombathelyi székesegyház toronyórájának restaurálása

Ezekkel a kis harangokkal jelezte egykor a pontos időt a Sarlós Boldogasszony Székesegyház toronyórája. Az időmérő szerkezet eredeti és utángyártott darabjai hevertek a nagytemplom bejáratánál szerdán.

Lendvai Rezső - alelnök, székesegyházi főplébánia egyházközsége
"Polgármester úr segítségével és Kapui Gyula elektromérnök úr hathatós támogatásával sikerült ezt az órát olyan állapotba hozni, hogy a napokban elkezdődik ennek a felszerelése és gyönyörködhetnek benne a látogatók is, hiszen az Egyházmegyei Látogatóközpont útjának egy fontos állomása lesz majd a jövőben."

A szakemberek az óraszerkezet telepítését az 1840-es évekre teszik. 2 világháborút túlélve csodával határos módon maradtak meg felbecsülhetetlen, abszolút kuriózumnak számító alkatrészei. A kurblis technológiát 1975-ben motorizált működtetés váltotta fel, majd 170 évnyi szolgálatot követően nyugdíjazták a toronyórát. Most a cél az, hogy a 19. századi időmérő szerkezet eredeti formájában visszakerüljön rendeltetésszerű helyére.

Kapui Gyula - villamosmérnök, Bimm-Bamm csoport
"Elkezdődtek a szerelések, az itteni óraszerkezet szétbontásra került, műhelyben letisztításra került. Kitaláltuk azokat az egységeket, amik hiányoztak róla, utána legyártották a kis apró alkatrészeket és az egészet a műhelyben összeállítottuk, hogy működőképessé váljon."    

A 4,5 millió forintból megvalósuló helyreállítási munkálatokkal várhatóan a következő 2 hétben végeznek a szakemberek.