Hírek

Megkezdődik a tavaszi szezon a Viktória FC labdarúgócsapatának is

2017. február 24., 17:27

A tabella második helyén álló szombathelyiek vasárnap az éllovas Ferencváros otthonában lépnek pályára.

Megkezdődik a tavaszi szezon a Viktória FC labdarúgócsapatának is

Hosszú felkészülés és több edzőmérkőzés után rajtra kész a Viktória FC NB I-es női labdarúgócsapata. A szombathelyiek jelenleg a bajnoki tabella második helyén állnak és már a Magyar Kupában is bejutottak a legjobb négy közé. Így nem csoda, hogy komoly reményekkel, elvárásokkal vágnak neki a tavaszi szezonnak.

Csordás Csaba - vezetőedző, Viktória FC
“Én úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült. Hét hetet terveztünk közösen a csapattal, de már előtte mindenkinek volt kéthetes egyéni felkészülés. Eléggé bizakodó vagyok a hétvégi mérkőzésre.”

A vasi gárda az idény első mérkőzésén rögtön a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép majd  pályára. A két együttes  őszi összecsapását nagy meglepetésre a szombathelyiek nyerték meg 2:1-re. Ebből adódóan a fővárosiakat biztosan a visszavágás vágya is fűti majd.

Tálosi Szabina - labdarúgó, Viktória FC
“Abszolút optimisták lehetünk, hiszen eddig csak mi tudtuk megverni a Ferencvárost  ebben a bajnokságban. Nyilván ez egy másik meccs lesz. A bajnokság elején vagyunk. Én bízom benne, hogy három ponttal térünk haza.”  

Az FTC-Viktória összecsapás vasárnap délután 17 órakor kezdődik a Ferencváros Népligeti Sportcentrumában. A találkozót az egyik legjobb női játékvezető, Somogyi Sára dirigálja majd.