Hírek

Már Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis

2018. április 25., 15:04

A vírust egy Heves megyében talált vaddisznó tetemében mutatták ki. A betegség emberre nem, de a házisertésre komoly veszélyt jelent, ezért a hatóságok fokozott óvatosságra intik az állattartókat.

Már Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis

Ebben a Szombathely melletti családi gazdaságban 1200 sertést nevelnek. Az állatok úgynevezett zárt tartásban nevelkednek, tehát biztosan nem érintkeznek például vaddisznóval, sőt a takarmányt is helyben állítják elő. Magyarország eddig mentes volt a több környékbeli országban már jelentős károkat okozó afrikai sertéspestistől. Ha megfertőződik egy állomány, akkor meg kell semmisíteni, bár emberre nem veszélyes a kór – mondják a szakemberek.

Rácz Károly - gazdálkodó
A gabonákkal, szalmával a vaddisznó ürülék bekerülhet a sertéstelepekre is, ezért a veszélye még nagyobb ilyen vonatkozásban. Nagyon gyorsan jelentősen csökkenteni kéne a vaddisznó állományt.

Csehországban például a legfertőzöttebb területen a vaddisznók 80 %-át kilőtték. Magyarországon április 21-én mutatta ki egy elhullott állatban az ASP vírusát a Nébih. Hogy ne legyen járvány, és az ne terjedhessen át a házisertésekre, megelőző intézkedéseket vezettek be. A gazdáknak ügyelni kell arra, hogy háziállataik ne érintkezhessenek vaddisznókkal, és ne adjanak nekik moslékot. A fertőzött területen tilos a társas vadászat, onnan nem szállítható élő vaddisznó és a húsa sem. A Vadászkamara helyi elnöke bízik abban, hogy Vas megyére nem terjed át a kór. Fontos, ha valaki az erdőben vaddisznó tetemre bukkan, azonnal jelentse, ezért pénzjutalom is jár.

Gagyi István – elnök, Vas Megyei Vadászkamara
Honnét tudja az erdőben sétáló valaki, hogy ki ott a vadászatra jogosult, akkor hívja a polgármesteri hivatalt, vagy a rendőrség ügyeletesét, aki elmondja, hogy ott ki a vadászatra jogosult, és kit kell értesítsen erről, amit szívesen vesznek a szakemberek.

Az afrikai sertéspestis agresszívebb az európainál. Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.