Hírek

Malacavatót tartottak a Herman Ottó Szakgimnáziumban

2017. november 15., 13:24

A régi hagyományok szerinti szertartáson a negyedikes kanok, 32 elsőéves malacot fogadtak ünnepélyesen köreikbe. A Szombathelyen működő intézményben indult 1966-ban a magyarországi vadászképzés.

Malacavatót tartottak a Herman Ottó Szakgimnáziumban

A Herman Ottó Szakgimnázium első éves vadgazdálkodási technikusai tettek ünnepélyes fogadallmat, hogy betartják a szakma szabályait, tisztelik és óvják munkájukkal a természetet. De nem csak ezzel váltak teljes jogú diákjaivá az iskolának, hanem a vadászati hagyományokból átvett három pálcaütést is ki kellett állniuk.

Amikor egy vadfajból az első példányt elejti a vadászt, akkor a társai ugyanígy avatják szarvas-, őz-, vagy éppen vaddisznóvadásszá. Az iskola régi hagyománya, hogy a negyedikes „kanok” köreikbe fogadják az elsős „malacokat”.

Hodvogner Csaba – igazgató, Herman Ottó Szakgimnázium
Összesen 32 malacunk volt az idei évben. Egy kicsit a 30-as számnak – úgy látszik – van valamilyen szerepe, mert 30. alkalommal, hiszen 1988-ban volt az első alkalom, mikor megünnepeltük a Hubertus napot, vagy a malacavatót.

Az idősebb diákok példamutatással is segítik elsős társaikat. A „Malacavató” az összetartozást is hangsúlyozza.

Burka Dezső - tanuló
Számomra ez nagyon sokat jelent, és így érzem, hogy teljes körű hermanos diák vagyok.

Szabó Marcell - tanuló
A keresztapukám is vadász, és ő utána szerettem meg ezt a szakmát. Együtt jártunk ki bőgést hallgatni, etetni, figyelni, és nagyon beleszerettem ebbe a szakmába. Ezt az iskolát a bátyám miatt ismertem meg, mert ő már 3 éve idejár.

A hagyományokhoz híven a Malacavató előtt rendezték meg a vadgazdálkodási technikusok a Szemfüles elnevezésű szakmai versenyét is.

Bögöti Gábor – szakmunka közösség vezető, Herman Ottó Szakgimnázium
Igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy ne csak a hagyományokat ápolják a diákjaink, hanem a szakmai ismereteket is minél jobban mélyítsék el. Ennek tükrében minden évben egy szakmai versenyt valósítunk meg, ahova az osztályból bárki nevezhet. Nagyon szép számban, 21-en vettek részt ezen a felismerési versenyen.

Az ifjú vadásztanuló avatása ünnepi, természetesen vadhúsból készült vacsorával zárult.