MNB
MNB - 2

Hírek

Lukácsházi Pincés-Kemencés Böllérverseny

2019. március 05., 14:48

Hamisítatlan falusi ízek, kemencében sült finomságok várták az érdeklődőket a Lukácsházi Pincés-Kemencés Böllérversenyen. Szombaton tizenhárom település mérte össze tudását a győztesnek járó vendégserlegért.

Lukácsházi Pincés-Kemencés Böllérverseny

„A ma bölléreknek, és minden sütő-főző, jófajta versenyét megtartsák, immáron hatodik alkalommal.”

Ezzel kezdődött az idei Pincés-Kemencés Böllérverseny. Ezt követően Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket.

„Először is elismerésemet szeretném kifejezni azoknak, akik öt éve, hat éve ezt megálmodták, és azoknak akik már öt éve, hatodik alkalommal megvalósítják, itt a csömötei hegyen ezt a rendezvényt.”

Készül a májas hurka, sülnek a kolbászok. A sok disznóság mellett a pálinka is elmaradhatatlan kelléke az eseménynek, ezúttal szökőkútból kínálták. Az esős idő ellenére nagy volt az érdeklődés, Szombathelyről is sokan érkeztek.

Phur Dániel
„Már sokadik alkalommal megjelentünk, szeretünk mindenféle disznóságokat megkóstolni. Évről évre egyre komolyabb a felhozatal.„

Virág János - polgármester, Lukácsháza
„Az idei évben tizenhárom csapat fogadta el a meghívásunkat. Itt van Csíkkozmás, székelyföldi testvértelepülésünk, akik 1000 kilométer távolságból érkeztek ide hozzánk. Ők is egy komplett csapattal érkeztek és egy komplett helyszínt látnak el feladatokkal.”

A csíkkozmási sátorban készülnek a székelyföldi ételek. Töltik a fokhagymás kolbászokat, készül az orjaleves. A lukácsházi standnál is nagy volt a forgalom.

Albert Mónika - Lukácsháza
„Mi gondoltuk azokra is akik már egy kicsit unják a húst, úgyhogy nálunk vannak vegetáriánus ételek is, különféle zöldségkrémek, és süteményből is elég széles a kínálat nálunk.„

A települések csapatainál nem csak a szaktudást értékelte a zsűri.

Székely István - Győrvár
„Ebédre elvárás van ugye, orja levest kell készíteni, véres hurka, májas hurka, és kemencés ételt, ugye ez egy kemencés fesztivál, és emiatt a kemencés ételeket külön zsűrizik, tehát az egészen felül. Pontozzák a tisztaságot, a kedvességet, a felhozatalt, a jókedvet, mindent.”

A térségi böllérversenyt idén Gyöngyösfalu nyerte, a különdíjat Kőszeg város érdemelte ki.