Hírek

Kvirin-ünnep

2013. június 10., 18:30

A 303-ban, az ókori Savariában halálra ítélt püspökre, Szent Kvirinre emlékeztek vasárnap Szombathelyen. Délelőtt ünnepi szentmise volt a szalézi templomban, délután pedig az Óperint utcai emlékhelyen idézték fel vértanúságát.

Kvirin-ünnep

A savariai helytartó sem ígérettel, sem fenyegetéssel nem tudta rábírni Kvirin püspököt arra, hogy áldozzon a pogány isteneknek. Ő állhatatosan ragaszkodott keresztény hitéhez. A több mint 1700 évvel ezelőtt történteket örökíti meg a szalézi templom főoltárképe, és erre emlékeznek a hívek minden évben június elején, Szent Kvirin vértanúhalálának évfordulóján. Az idén Baji János, a szaléziak korábbi plébánosa idézte meg az egykori püspök rendíthetetlen hitét.

Baji János korábbi szombathelyi plébános
Istennek a segítségével, a hagyomány szerint amikor belevetették a hullámokba, nyakába akasztották a malomkövet, az nem süllyedt el vele, hanem volt még alkalma, hogy bátorítsa az embereket, hogy segítse őket, hogy ne tántorodjanak el az igazságtól.

A savariai vértanú napját a horvátok is számontartják, hiszen Kvirin a horvátországi Sziszek első püspöke volt. Az ünnepre Burgenlandból is érkeztek vendégek, és voltak, akik gyalogosan zarándokoltak Sopronból Szombathelyre.

Payrits Ferenc elnök, Horvát Kisebbségi Önkormányzat, Sopron
Ezzel az úttal azt szerettük volna szimbolizálni, az utolsó útját. Az utolsó nagy útja Scarbantiából Savariába vezetett, a régi Borostyánkő úton, ez 58 kilométer, mi kb. Ezen a vonalon jöttünk ma.

Kvirin alakja csaknem feledésbe merült az elmúlt évszázadokban, pedig jelentősége ebben a régióban Szent Mártonéhoz mérhető: Pannóniában ő alapozta meg a kereszténységet.

Csány Péter szalézi plébános
Mindig megdöbbenek, hogy 1700 év távlatából szabad, kell emlékezni egy ilyen hősies történetre is, ami nem annyira a hősiességét juttatja nekem az eszembe, hanem a szeretetnek ilyen hatalmas fokát.

Az Óperint utcai emléktáblánál a város polgármestere, valamint több egyházközség és a horvát kisebbségi önkormányzat képviselői helyeztek el koszorút, majd a szaléziak búcsúi rendezvénye a rendház udvarán, kerti ünnepséggel folytatódott.