MNB - 2
MNB

Hírek

Közgyűlés értékelés

2017. szeptember 15., 15:52

Csütörtökön csaknem éjfélig tartott a városi közgyűlés, amelyen több mint harminc napirendet tárgyaltak meg a képviselők. A legfontosabb témákról péntek délelőtti sajtótájékoztatójukon beszéltek a frakciók képviselői.

Közgyűlés értékelés

A közgyűlésen hét téma napirendre vételét javasolta Balassa Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője, ám ezek közül egyet sem fogadott el a testület. Azt kezdeményezését, amely szerint a Humán Operátor ügy károsultjai megsegítésére hozzanak létre egy alapot, továbbra is fenntartja. Ehhez 1 millió forintot a képviselői keretéből biztosítana. Visszahívták a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. felügyelő bizottsága éléről Czeglédy Csabát, ám helyette  konszenzus hiányában nem sikerült új elnököt választani. A képviselő szerint ez a megbizatás az MSZP jelöltjét illetné meg.

A Haladás sportkomplexum építését szeptember 8-án készre jelentette a beruházó, s megkezdődött az engedélyezési eljárás. Erről Illés Károly alpolgármester tájékoztatta az újságírókat, aki elmondta azt is, hogy a zárt ülésen nem sikerült megegyezni az üzemeltetéssel kapcsolatos részletekről, ezért erről rendkívüli ülésen döntenek majd. Lendvai Ferenc tanácsnok elmondta a felügyelő bizottság élére nem politikust, hanem szakembert jelöltek, aki azonban nem kapta meg a szükséges támogatást. Zárt ülésen tárgyaltak a közvilágítás fejlesztéséről is, amelynek eredményeként felére csökkennek majd az energiaköltségek.

Ipkovich György szocialista képviselő szerint sajnálatos, hogy a közgyűlésen nem kapott szót Mécs Imre és Szendrő-Németh Tamás, akik Czeglédy Csaba ügyében szólaltak volna fel. A Csónakázó-tavon tervezett stég és terasz létesítését nem támogatják, a szocialisták népszavazás kezdeményezését fontolgatják a tó, és a környezete eredeti állapota megőrzése érdekében. Aggályosnak tartják, hogy még nincs üzemeltetője a sportkomplexumnak. Az ifjúsági koncepció kapcsán Szuhai Viktor DK-s képviselő azt javasolta, hogy a fiatalok lakáshoz jutását kiemelten segítse az önkormányzat.

Az oladi dombon, a lakóterület közelében van egy adótorony, amelyen egyre szaporodnak az antennák. Molnár Miklós alpolgármester szerint indokolt lenne megvizsgálni, hogy ezek működésének nincs-e egészségkárosító hatása. Az alpolgármester szorgalmazza azt is, hogy a közgyűlés a következő ülésen kapjon tájékoztatást a műemléki gyógyszertári bútorok sorsáról. A Te Szedd! hulladékgyűjtési akció kapcsán pedig azt szeretné, ha az év többi napján pedig a Ne dobd el elv érvényesülne. Molnár Miklós úgy véli a szemetelőkkel szemben az eddigieknél hatékonyabban kellene fellépni.