Szombathelyi Televízió  a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Közeledik a horgászszezon

Adásban volt: Március 9.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás
Az elmúlt napok fagyos időjárása nem kedvezett a horgászoknak, a Csónakázó-tó felületét jéghártya borította. A horgászegyesületeknél viszont egyre nagyobb a forgalom.

Januárban 23%-al több horgász váltotta ki a vasi horgászegyesületeknél az engedélyét 2010-re, mint egy évvel korábban. Azért, hogy a szabad idejüket a vízparton töltők idén is többnyire teli szákkal mehessenek haza, négyszer lesz ponytelepítés az álló és folyóvizekben egyaránt. Minden év elején kényes téma a horgászengedélyek ára.

Elkészült az idei versenynaptár is, ebben az évben 3 országos versenyt szerveznek a vasi vizeken. 30 éve nem volt rá példa, hogy országos csapatbajnokságot rendezhessen a vasi szövetség. Ez  Gersekaráton lesz július első hétvégéjén. Puskás Norbert elmondta, a megyei versenyeken idén nem kérnek nevezési díjat, ezzel szeretnék  ösztönözni a horgászokat, hogy minél többen méressék meg halfogó tudományukat.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
A Tudás Háza
Nyugati Régió
Színésztársalgó
Vasi Mozaik
Kutyafáját
 
Körmendi városközpont: cserére várnak a csorba kövek
Huszti Szabolcs kipakolt: megy a hülyítés a válogatottnál
Testőre jelenlétében élt szexuális életet Britney Spears?
Magyar Telekom: legmagasabb minősítés (x)
Ellopták a palát a háztetőről Nyíregyházán
Csökkent a pollenterhelés