Hírek

Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a rendőrök

2019. április 25., 13:55

Szombathelyi szálai is vannak annak az ügynek, melyben április 22-én és 23-án tartott összehangolt akciót a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ.

Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a rendőrök

Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a rendőrök. Először a Győr-Moson-Sopron megyei Harkán értek tetten 5 férfit, 3,5 kg kokaint és a porciózáshoz szükséges eszközöket foglaltak le náluk, majd Kópházán is intézkedtek, ott egy nővel szemben, aki szintén részt vett a bűncselekményben. A vasi rendőrök közreműködésével másnap éjjel egy szombathelyi szórakozóhelyet ellenőriztek, valamint kutatást tartottak egy lakásban, ahol lányok futtatásával kapcsolatos feljegyzéseket is lefoglaltak. Kábítószer kereskedelem és további bűncselekmények miatt kell felelniük.

Gál Kristóf – sajtószóvivő, ORFK
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk, hogy amennyiben ilyen nagyobb realizálás van, akkor a bűnös úton szerzett vagyonelemeket is elvonjuk az elkövetőktől, így történt ez a mostani esetben is. A gyanúsítottak elfogásával egyben a NNI vagyonvisszaszerzési hivatalának munkatársai közel 121 millió forint értékben vettek zár alá lakóingatlant, foglaltak le készpénzt és több nagy értékű luxusautót is.