Hírek

Jubiláló dolgozóit köszöntötte az Epcos

2014. július 22., 18:11

A cégnél 10, 15, illetve 20 éve dolgozó munkatársai emléklapot kaptak és megvendégelte őket a cégvezetés. A jó munkakörülmények és a jó munkahelyi közösség a hosszú távú foglalkoztatás titka – ez derült ki az ünnepségen.

Jubiláló dolgozóit köszöntötte az Epcos

A leghűségesebb Epcos-dolgozókat köszöntötte a szombathelyi cég vezetése.

Az elektronikai alkatrészeket gyártó vállalatnak közel 200 olyan munkavállalója van, aki legalább 10 éve dolgozik az üzemben. Megvendégelték és oklevéllel tüntették ki a dolgozókat, kedden.

A jubilálók szerint a jó közösség és az előrelépési lehetőség a hűség titka.

Sütő Zoltán – 15 éve az EPCOS dolgozója
„Szakmai támogatás a cég részéről az nagyon magas, mind oktatások, mind kiküldetések terén, úgyhogy lehet folyamatosan fejlődni – pontosan ezért ez a nagy létszámú jelenlévő, ebből a 10-15 éves törzsgárdából.”

Giczy Lászlóné – 20 éve az EPCOS dolgozója
„Ki kell tartani, szeretni kell azt, amit csinálunk, elsősorban. Jó munkatársak, jó főnökök – ennyi.”

Hagyomány, hogy megünnepli az EPCOS a leghűségesebb munkavállalóit, az idei ünnepségnek pedig külön apropót adott, hogy a vasi megyeszékhely egyik legnagyobb munkaadója éppen 20 éve kezdte meg a termelést.

Takács Balázs – ügyvezető igazgató, EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.
„1994-ben kezdtük meg a tevékenységünket és büszkén mondhatjuk el, hogy vannak olyan dolgozóink, akik a kezdetektől fogva velünk tartanak és hűségesek a céghez.”

Az alkatrészgyártó most összesen 1750 embernek ad munkát a szombathelyi gyárban.

Stabil munkavállalói csapatot tudhat maga mögött a cég, így a jövő évi törzsgárda ünnepségen is lesz kiket köszönteni.