Hírek

Január 6. vízkereszt napja

2021. január 06., 15:05

Ez az egyik legősibb keresztény ünnep, melyhez számos vallási és néphagyomány kapcsolódik. Szokás ilyenkor a ház megáldása és az állatok szentelt vízzel való itatása. Ekkor kezdődik a farsang időszaka, és ezen a napon bontják le a karácsonyfákat is.

 

Január 6. vízkereszt napja

"Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

Az itt élő család hívására egy oladi lakás megáldását végzi éppen Gaál Sándor plébános. A házszentelés hagyománya vízkereszt ünnepéhez kötődik.

Gaál Sándor - plébános, Oladi Plébánia
"Urunk megjelenésének ünnepe, ami azt jelenti, hogy ezen az ünnepen a három napkeleti bölcs által lett nyilvánvalóvá Jézus születése, és az egész világ, a pogány népek is hírül kaphatják a Megváltó megszületésének örömhírét."

Ilyenkor a lelkipásztor egész évre áldást kér a hajlékra és lakóira.  

"Mindenható Istenünk, áldd meg ezt a lakást, lakjék benne egészség, tisztaság és a lélek legyőzhetetlen ereje."

A családok a plébánián jelentkezhetnek, ha kérik a rövid szertartást. Egyes országrészekben magasabb igény mutatkozik rá a hívek részéről, Szombathelyen kevésbé jellemző, és a mostani pandémiás időszakban még kevesebben kérik. A Sziffer család nem először kért áldást a lakásra.

Sziffer Istvánné
"Többször is kértük már, és azért tartjuk fontosnak, hogy így év elején az egész családra, a lakásra kérjük Isten áldását, hogy egészségben, békességben éljük meg ezt az évet is."

Felirat került az ajtó fölé, amelyben a 2021-es évszám is szerepel, a betűk pedig népies értelmezésben a napkeleti bölcseket, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt jelképezik.

"Christus Mansionem Benedicat, azaz Krisztus a házat megáldja."

Vízkereszttel zárul a karácsonyi ünnepkör, hagyományosan ekkor bontják le a fenyőfákat. Városszerte 141 gyűjtőketrecet helyezett ki a szolgáltató, ahová a fákat díszektől és egyéb kiegészítőktől megszabadítva lehet kitenni.  

Taoufik Roland - ügyvezető, Szomhull Nonprofit Kft.
"A családi házas övezetekben a zsákos gyűjtéshez hasonlóan szervezzük a karácsonyfa gyűjtést, a konkrét időpontokat honlapunkon találják meg a lakosok. Aki egyik lehetőséggel sem kíván élni, a Körmendi úti hulladékgyűjtő telepre kiviheti."

A fenyőfák begyűjtése egészen február végéig tart. A Körmendi úti hulladékudvarba kerülnek, és komposztálják őket.