Hírek

Izgalmasan meccsen esett ki a Magyar Kupából a Király SE

2020. szeptember 21., 22:22
Izgalmasan meccsen esett ki a Magyar Kupából a Király SE

Az NB III Nyugati csoportjában szereplő Bicske együttesét látta vendégül a Vas megyei első osztályban szereplő Király SE a Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában, ahol a tét a legjobb 64 csapat közé jutás volt. A mérkőzésen a magasabb osztályú vendégcsapat uralta a játékot, a Bicske mezőnyfölényben játszott, de komoly gólhelyzetig nem jutott. A Király SE az első félidőben a Haladás-legenda, Halmosi Péter révén kihasználták az első helyzetüket és meglepetésre megszerezték a vezetést. Rögtön a második félidő elején aztán egy átlövésből egyenlíteni tudott a Bicske, majd egy megkérdőjelezhető játékvezetői ítélet után tizenegyesből fordított a vendégcsapat. A kezdés után azonnal növelni tudta előnyét a Bicske, 3-1-es állásnál úgy tűnt, hogy eldőlt a továbbjutás. A Király erejéből már csak a szépítésre futotta az NB III-as ellenféllel szemben, Halmosi büntetőből volt eredményes a 78. percben. A hazaiak hiába szereztek vezetést, a harmadosztályú Bicske a második félidőben fordított és kiejtette a szombathelyi csapatot a Magyar Kupából.