Szombathelyi Televízió  a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ videós hírportálja Feliratkozás hírlevélre
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Itthon fejezték be a bajnokságot a SZOESE női kosarasai

Adásban volt: 2019. május 16.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás

Hazai környezetben játszotta le utolsó mérkőzését a SZOESE női kosárlabda csapata az amatőr NB I-es bajnokságban. Szabó László lányai az első negyedben még ugyan vezettek, de a MAFC végül simán, 14 ponttal múlta felül vendéglátóját.

A papírforma vendégfölényt sejtetett, ám ennek a mérkőzés elején nyoma sem volt. Jól kezdték a hazaiak a találkozót: 5 ponttal is vezettek, ám a MAFC hatékonyabban lepattanózott. Az első negyed 14:11-gyel zárult. A folytatásban sebességet váltottak a vendégek, könnyű kosaraikkal zsinórban 13 pontot hintettek. A SZOESÉ-nél a támadás és a védekezés sem működött. 3 perccel a negyed vége előtt találtak be először a szombathelyiek ebben a játékrészben. Ekkor azonban mintegy varázsütésre magukhoz tértek a hazaiak és a félidő végére 5 pontra jöttek fel.

A 3. negyedben ismét megszórta ellenfelét a MAFC, a SZOESÉ-nek csak fellángolásai voltak. 44:56-os állásnál vágtak neki a csapatok a hajrának. Bár 16 pont is volt már a felek között, a hazaiak egy percre sem adták fel a csatát és 8 pontra zárkóztak. Ezzel el is lőtték az utolsó adag puskaporukat is. A vége 66:80 lett.

Szabó László - vezetőedző, SZOESE
"A MAFC megmutatta, hogy miért a 3. a tabellán, nálunk egy sokkal jobb csapat, én azt gondolom, hogy ma jól is játszottak. Nekünk igazából védekezésben voltak gondjaink, jól dobtak kintről, sok támadó lepattanót szedtek és azt gondolom, hogy mi nem tudtunk hosszabb távon jó periódusokat felmutatni. Nekik volt 2-3 hosszabb periódusuk, ezzel gyakorlatilag el is döntötték és meg is nyerték a mérkőzést."

Weisz Miklós - vezetőedző, MAFC
"Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Szombathellyel, küzdelmes volt, igyekeztünk a héten felkészülni rájuk, odafigyeltünk arra, hogy miben erősek arra megpróbáltunk odafigyelni és kihasználni a gyengeségeket, hál'Istennek sikerült, úgyhogy ezzel a győzelemmel megszereztük a 3. helyezést ebben a csoportban."

A vereség nem befolyásolta már a SZOESE tabellán elfoglalt pozícióját. Szabó László lányai 24 mérkőzésből 8-t megnyerve és 16-t elveszítve végül a 9. helyen zártak.

2019. május 16.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



műsoraink - videóval
 
Híradó
Szombathely ma
Hétvége
Aréna
Műhely
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Medicina
Telezöld
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Zsidó Mozaik
Civil Idő
Suliról sulira
iQor magazin
Vasi Kaleidoszkóp
60 Plusz
Generációnk
Öko-Logikus
Szombathelyi Ifjúsági Magazin
Szombathelyi Polgári Esték
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 1.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 2.
A Szombathelyi Egyházmegye kincsei 3.
Szent Márton nyomában a Szombathelyi Egyházmegyében