MNB - 2
MNB

Hírek

Iseumi játékok

2015. július 28., 11:10

Megkezdődött az Iseumi Szabadtéri Játékok idei programsorozata. A komoly hagyományokkal rendelkező fesztivál repertoárjában az opera műfaja mellett zenés vígjáték és táncprodukció is helyet kapott. A szervezők célja, hogy minél többeket csábítsanak az Iseumba.

Iseumi játékok

Többek között olasz és francia operaáriák, illetve duettek csendültek fel Isis szentélyében. Ezerszínű opera - válogatás az operairodalom legszebb dallamaiból címmel rendezték meg az Iseumi Szabadtéri Játékok első előadását. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjébe kiemelte: hosszú évek után öt évvel ezelőtt éledt újjá a programsorozat.

 

„Az ötödik alkalommal gyűltünk össze. Az ötödik alkalommal azért, hogy hallgassuk a zenét, azért, hogy ezek között a díszletek között, csodálatos iseumi díszletek között meghallgassuk azt, ami sokak, sokunk számára az egyik legnagyobb beteljesülés, a muzsika.”

 

A Savaria Szimfonikus Zenekar kísértében öt szólista énekét hallhatta a közönség.

Haja Zsolt

„Sevillai Borbélyt fogok énekelni az első részben, illetve egy torreádordalt, a második részben pedig Valentin imáját és László Boldizsár kollégámmal pedig a Szabadság kettőst a Don Carlosból.”

 

A szombathelyi virtuóz, Foki Dani most először énekelt szabadtéren, de elégedett a hely akusztikájával.

 

Foki Dániel

„Tartottam tőle, hogy mennyire fog vinni a hang, hogy az erősítés hogy fog működni, de szerencsére minden rendesen klappol, úgyhogy jól szól .Úgy szól – amikor kívülről hallgattam a próbákat – úgy szólt, mintha nem is lenne hangosítás, mintha nem is lenne rá szükség. Nagyon jól eltalálták azok a szakemberek, akiknek ez a feladata.”


A Sissiként ismert Erzsébet királyné, I. Ferenc József császár felesége és Gróf Andrássy Gyula. szerelme soha nem teljesedett be. Ez a történet ihlette  ExperiDance táncosainak és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös produkcióját, amelyet vasárnap este láthatott a közönség. Az Iseumi Szabadtéri Játékok következő előadása pénteken lesz. Ekkor az Édeskettes hármasban című zenés komédiát mutatják be Miller Zoltán rendezésében.