MNB
MNB - 2

Hírek

Internetkapcsolatra is alkalmas számítógépekre pályázhatnak mezőgazdasági kistermelők

2012. augusztus 30., 17:33

A kormányzat ezen túl a működtetést segítő szolgáltatási csomaggal is támogatja a gazdálkodókat. Legfeljebb 90 ezer forintot kaphatnak a termelők. Szakemberek szerint ma már egyre fontosabb, hogy a hazai mezőgazdasági vállalkozók is rendelkezzenek megfelelő számítástechnikai infrastruktúrával. A pályázatok, kérelmek, beadványok jelentős részét is csak így lehet a megfelelő szervezetekhez eljuttatni.

Internetkapcsolatra is alkalmas számítógépekre pályázhatnak mezőgazdasági kistermelők

Janzsó László éppen a banki ügyeit intézi az interneten. Neki már van számítógépe. Ennek segítségével jut a vállalkozás működtetése szempontjából fontos információkhoz, pályázik vagy teljesíti adatszolgáltatási kötelezettségét.

"Elakartam adni a traktort. Egy helybelinek kínáltam, 500 ezer forintot akart adni, dehogy akart. A fiam feltette az internetre. És 1.5 óra hosszat, még ebédelni sem tudtam, folyamatosan hívások voltak."

Erre is jó világháló és a számítógép. Janzsó László azt mondja: ma már ez nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban.

Janzsó László, gazdálkodó
Nagyon fontos. Sok olyan előírás van amezőgazdaságban amit csak számítógépen, elektronikusan lehet megcsinálni. És azon kívül sok olyan dolog van az interneten, amit meglehet nézni a különböző felületken. Nélkülözhetetlen.

Országos szinten 3.3 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Kismtermelők pályázhatnak. A támogatás mértéke az eszköz beszerzési árának 40, fiatal mezőgazdasági termelőknél 50%-a, de legfeljebb 90 ezer forint. Az országban mintegy 70 ezer gazdálkodó nem rendelkezik számítógéppel.

Varsányi László, ig.helyettes - VKH Földművelésügyi Igzgatósága
Nehézséget eddig sem okzott. Mert van egy jól működő hálózat. Gondolok itt a falugazdászokra vagy a kamarai tanácsadókra. ők segítenek az elektronikus beadást. Azt viszint tudni kell, hogy a közigazgatásban egyre szélesebb körben terjed az elektronikus ügyintézés. Így az agráriumban is. A Legtöbb pályázat, beadvány, kötelező adatszolgáltatás márcsak elektronikusan beadható.

A pályázatokat szeptember 30-ig kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A nyerteseknek vállalniuk kell azt is, hogy 5 évig üzemeltetik a számítógépeket.