MNB
MNB - 2

Hírek

Indul a Régi Zene Műhely

2011. augusztus 02., 16:26

Újra a barokk zenéé lesz a főszerep Szombathelyen. Szerdán indul ugyanis a Régi Zene Műhely, amelynek egyik fontos célja, hogy egyre szélesebb körben ismertté tegye a reneszánsz és a barokk kor zeneművészetét. A városban több helyen is tartanak majd koncerteket az elkövetkező több mint egy hétben.

Indul a Régi Zene Műhely

Papp Rita csembaló- és Kalló Zsolt hegedművészek már az esti koncertekre gyakorolnak. Az egyhetes programsorozaton többek között Telemann, Vivaldi, Bach, Palestrina művei csendülnek fel, visszarepítve a hallgatókat 4-500 évvel korábbra. Zenetörténészek szerint a korábbi évszázadokhoz képest, a barokk kor nagyon gazdag hangzásvilággal rendelkezett. Többek között a csembalónak köszönhetően.  

A Régi Zene Műhely kurzusain idén közel 50 növendék vesz majd részt, akik többek között, csembalón, barokk hegedűn, furulyán tökéletesíthetik eddig megszerezett tudásukat illetve tehetnek szert új ismeretekre. Évről évre nagyobb az érdeklődés a zeneművészeti iskolák diákjai, de a közönség részéről is a régi zene iránt.

Kalló Zsolt, hegedűművész
A közönség óriási lelkesedéssel fogadja, mert érzik, hogy ez valami más. Jobban megtudja különböztetni a hangszereket, mint mondjuk ha csak rádióban hallgatja.

A nyitókoncertet szerdán rendezik a Bartók Béla Zeneiskola felújított nagytermében. Ezen kívül, többek között, az evangélikus templomban csendülnek majd fel barokk dallamok. A Kálvária-templomban pedig orgonakoncertet tartanak majd.