MNB - 2
MNB

Hírek

Idén először háromnaposra bővült a Szent Márton-napi országos nagyvásár

2018. november 12., 15:03

A nyitott műhelyekben kézműves foglalkozások, a színpadon művészeti csoportok műsora várta az érdeklődőket, és éhségűző finomságokból is akadt választék bőven. Sőt, minden eddiginél többen, mintegy 120-an kínálták portékáikat.

Idén először háromnaposra bővült a Szent Márton-napi országos nagyvásár

„Megnyílt a 21. Szent Márton-napi Országos Nagyvásár”

Sokakat csalogatott ki a vasárnap délelőtti napsütés a Vasi Skanzenbe, többen vidékről, gyerekekkel együtt érkeztek.

Bernáth Józsefné
„Úgy gondoltuk, hogy ilyen jó időbe kirándulni kell, meg nem is jártunk még itt soha a Skanzenben, ezért főleg.”

Auer Tamás
„Szokásos, minden évben jövünk. Körülnézünk, kicsit borozgatunk. Jól érezzük magunkat.”

Süle Ramóna
„Vannak a keresztlányom, a testvérem, az anyukám. Együtt nézegetünk, körülnézünk. Mi a program? Nézegetünk, eszünk, meg ami jó, megvesszük.”

Ennél a standnál cukormentes lekvárt, házi szörpöt és étcsokis gesztenyekrémet is kínáltak. Mint mindig, ezúttal is nagy volt a kereslet a kézműves termékek iránt, az idén az Őrség ízeit állították a szervezők a középpontba.

Gyenes Csilla
„Van egy védettség alatt álló kaszáló gyümölcsösünk. Hatalmas nagy ősi fákkal, nem kell őket permetezni, és ezek a lekvárok tulajdonképpen mind, vagy az almalé, vagy a szörpök ebből a kertből, ebből a három és fél hektáros birtokból”

Sült a kolbász, tucatjával készültek a kürtöskalácsok és libacombot is kínáltak párolt káposztával, tört burgonyával.

Hábekler Szabolcs
„Kemencében sütjük, sóval, borssal, rozmaringgal, foghagymával fűszerezzük. A kemencének a kicsit füstös illata belemegy a húsba és attól lesz szerintem nagyon jó és finom”

A színpadon művészeti csoportok adtak műsort. A kicsiket kirakó játék, pónilovaglás és célba lövés is várta.