Hírek

Húszéves a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó verseny

2016. január 22., 16:55

Ezúttal is harmincnál több óvodás és kisiskolás szavalta el a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában az esemény névadójának egy-egy költeményét, és egy másik szabadon választott verset, vagy prózát.

Húszéves a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó verseny

Hagyományosan a művészetek találkozásáról is szól a Reményik-iskola elődintézményében először húsz évvel ezelőtt megrendezett vers- és mesemondó verseny. Ezúttal is kiállítás-megnyitóval kezdődött a nap. S. Horváth Ildikó rézkarcait Heitler András festőművész-restaurátor ajánlotta a közönség figyelmébe, majd ima következett. A szervezők nemcsak ezzel igyekeztek rendhagyóvá tenni a programot.

Tóthé Gősi Enikő - szervező, Reményik-iskola
“Ötleteltünk, hogy mi is legyen az a különlegesség, és azt gondoltuk, hogy visszahívjuk a régi versenyzők közül azokat, akiket tudjuk, hogy még mindig szavalnak, és még mindig a szívük közel áll a versekhez. Úgyhogy idén három régi versenyzőt tudtunk megszólítani.”

Közülük Bukits Balázs 5. osztályos tanuló szavalatával indult a megnyitó.

“Világjárás csábít, meg egy kékszemű copfja. Hírnév, dicsőség.”

A rövid hivatalos bevezetőben a felszólalók, köztük Koczka Tibor alpolgármester, a verseny szellemiségét dicsérték.

“Én inkább azt emelném ki, hogy ezt a mai szavalást, ezt egy több hetes, több hónapos felkészülés előzte meg. Ehhez nagy segítséget nyújtottak a pedagógusok, szülők. Én szeretném megköszönni ezt a nagy segítséget.”

Sátory Károly, az iskola igazgatója kihangsúlyozta, hogy a magyar kultúrát, a Himnusz születését ünnepeljük ezen a napon. A gyerekek három kategóriában, óvodás, első és második osztályos, valamint harmadik-negyedik osztályos korcsoportban állhattak a zsűri elé, összesen 31-en. Nagy izgalommal várták a megmérettetést.

Fukszberger Éva - 2. osztályos tanuló, Bolyai-iskola
“Az aranytojó madár című mesét tanultam, és a Gazdag Erzsi Göncölszekér című verset. És azért szeretem a meséket meg a verseket, mert jó elgondolni, hogy mi történik.”

Tamás Flóra - 4. osztályos tanuló, Reményik-iskola
“Lázár Ervin Virágszeműt fogom elmondani, meg a Gazdag Erzsi Az elvarázsolt tündért.”

Az óvodásoknál Henc Zsóka, az iskolásoknál pedig Havasi-Kerényi Csillag Emma és Teket Dóra végzett első helyen.