MNB - 2
MNB

Hírek

Húsvét előtti civil programok

2018. március 13., 15:12

Vallási témájú musical, és helytörténettel foglalkozó egyesületek találkozója - mások mellett ezeket a húsvét előtti programokat ajánlották a közönség figyelmébe a civilek.

Húsvét előtti civil programok

Első alkalommal lép fel Szombathelyen a Sárvári Oratórikus Kórus: egy Lukács evangéliuma nyomán íródott amerikai musicalt dolgoztak fel. A máshol már sikerrel előadott darab a gospel műfajára épít - erről is szó volt a március eleji civil sajtóreggelin.

Szalai Ferencné - karnagy, Sárvári Oratórikus Kórus
“Nyilván a témából adódóan, Jézus életét és annak tanításait mutatjuk be, de nemcsak a keresztény érdeklődésű közönséget várjuk. Hiszen a zene rendkívüli. És tényleg 13 szólóénekesünk van, 60 fős kórus, 20 fős gyerekkar, igazi színházi köntöst kap az egész. Tehát nemcsak egy koncert lesz, hanem egy igazi előadás.”

Március 24-én, szombaton este hétkor, és másnap délután háromkor lesz az előadás a Bartók Teremben.

A Vas Megyei Honismereti Egyesület olyat tervez hamarosan, amilyen nem volt még: először rendezik meg a megyei civil randevút. A szakmai és baráti találkozóra a helytörténeti, honismereti, örökségvédelmi, hagyományőrző és kulturális szervezetek képviselőit várják.

Zsámboki Árpád - elnök, Vas Megyei Honismerei Egyesület
“Ennek a kötetlenségével és civil barát jellegével szeretnénk ezt a közösségi tevékenységet úgy a nyilvánosságnak a tudomására hozni, hogy abból érezzék a látogatók, és mi egymás között is, hogy az a tevékenység, amit a szülőföldért, a hazáért tesznek közösségeink, vagy egyénileg fáradoznak ezen honismereti, helytörténeti kutatók, az egy nagyon fontos tevékenység.”

A  civil randevút március 24-én, szombaton délután 3 órakor rendezik a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.