Hírek

Hősök emlékezete

2014. október 28., 15:03

A Nagy Háborús Emlékév keretein belül két programot is tartottak kedden Szombathelyen.  A Jáki úti temetőben emlékeztek meg a hősi halált katonákról, ezt követően a Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbumát mutatták be az Aréna utcai Katonatörténeti Kiállítás nagytermében.

Hősök emlékezete

A Honvédelmi Minisztérium a Halottak Napja alkalmából kegyeleti ünnepséget szervezett a Jáki úti temető katonai parcellájánál. Hende Csaba honvédelmi miniszter felelevenítette azokat a jelentősebb eseményeket, melyek az I. és a II. világháború során Szombathelyhez és annak katonáihoz kapcsolódtak. Ezt követően a civil és katonai szervezetek képviselői megkoszorúzták a temetőben található  világháborús emlékművet.

Hende Csaba honvédelmi miniszter
“A hadisírok a béke követei. A halott katona már nem ellenség.  De  emlékeztet minket a béke fontosságára, a  népek közötti megértés jelentőségére az, ha megemlékezünk a nálunk elesett, adott esetben ellenséges katonák sírjainál, ugyanúgy, mint ahogy  az itteni temetőben nyugvó magyar hősi halottakra is emlékezünk.”

A temetőben tartott megemlékezést követően a résztvevők átvonultak a Katonatörténeti Kiállítás Aréna utcai épületébe. Itt mutatták be a Magyar Hadviselt Zsidók Aranyalbuma című reprint, azaz több mint fél évszázad után újranyomtatott könyvet.

Márkus Sándor elnök, Szombathelyi Zsidó Hitközség
“Más könyvekben, más téren ezt nem nagyon tárgyalták és el is van misztifikálva. És ez a könyv bemutatja azt, hogy igen is eleget tettek a zsidó vallású magyar emberek törvényi kötelezettségüknek és éppen úgy bevonultak katonának és vérüket adták, mint bárki más.”

A Nagy Háborús Emlékév programsorozata folytatódik Szombathelyen, az esztendő végéig még több megemlékezést, rendezvényt is tartanak a szervezők.