Hírek

Horvát termelői piac fórum

2015. április 22., 16:25

Több mint egy éve működik a helyi termelői piac Szombathelyen. A kezdeményezés jó gyakorlatát most a határon túl is megismerhetik a helyi termékklaszter rendezvénysorozatának keretén belül.

Horvát termelői piac fórum

Márciusban ünnepelte egy éves működését a Pannon Helyi Termék Piac. Minden csütörtökön az MMIK előtti téren egészséges, friss és minőségi termékeket kínálnak az őstermelők és kiskereskedők.  A Vas megyei Agrárgazdasági Kamara és a Pannon Helyi Termék Klaszter közös szervezésében megvalósult kezdeményezés céljairól és eddigi tapasztalatairól számoltak be a horvátországi Varasd környékéről érkező vendégeknek.

Farkas Csaba, igazgató, Őrvidék Ház
"Az Őrvidék Házat azért választották rendezvényük helyszínéül, hiszen a történelmi Magyarország határon túli részéről érkeznek vendégek. Voltak már Délvidékről, a Mura vidékről, ma Horvátországból, a hét vége fele Besztercebányáról érkeznek érdeklődők"

A rendezvényen szó volt a helyi kistermelők gazdasági lehetőségeiről és a vendégek megismerkedhettek az Oszkói Hegypásztor Kör munkájával is. A cél az, hogy az itt már jól bevált gyakorlatokat saját környezetükben is kamatoztathassák.

Gagyi Levente, elnök, Civil és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottság
“Szeretnék innen a jó példát hazavinni. A megye is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a kisebbségi önkormányzatokkal. Minden évben 500 ezer forinttal támogatjuk a kisebbségi önkormányzatokat, azon belül mindenféle rendezvénnyel próbáljuk őket elhívni, hogy közös munkát tudjunk velük folytatni.”

Az Őrvidék Ház vezetősége minden, határon túli kezdeményezést fontosnak tart. Már szóba került egy, a szombathelyi és a horvátországi partnerszerveztek közötti együttműködési megállapodás lehetősége is.