MNB
MNB - 2

Hírek

Hatalmas volt az érdeklődés az LUK Savaria Kft. nyílt napján

2017. február 17., 16:37

A vállalat a megye legnagyobb foglalkoztatója, jelenleg több mint háromezren dolgoznak a szombathelyi gyárban. Az idén 260-al  szeretnék bővíteni a létszámot.

Hatalmas volt az érdeklődés az LUK Savaria Kft. nyílt napján

Nők, férfiak, fiatalok és idősebbek voltak kíváncsiak a szombathelyi nagyvállalat által kínál lehetőségekre. Az LUK Savaria Kft. nyílt napjára olyan sokan érkeztek, hogy a Munkavállalói Ügyfélfogadó Centrum nagytermébe egyszerre be sem fértek az érdeklődők.

Horváthné Galambos Krisztina toborzási specialista, LUK Savaria Kft.
Azért szerveztük meg igazából már 3. éve ezt a nyílt napot, mert nagyon sok dolgozóra számítunk, 260 kollégával szeretnénk bővíteni a létszámot, új projektjeink vannak, bővül megint a cég, úgyhogy nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek. Két turnusban kellett megtartanunk a nyílt napot, ami valóban egy kiemelkedő dolog a vállalat életében.

A kezdetben csak összeszereléssel foglalkozó kuplunggyár folyamatos beruházásainak köszönhetően ma már számos autóipari terméket állít elő, sőt alapanyaggyártás és termékfejlesztés is folyik a szombathelyi nagyvállalatnál.

"A tengelykapcsoló-rendszer alkatrészei láthatóak ezen az ábrán. Látható a konvencionális kuplung, amiről majd később részletesen fogok beszélni, a kuplungtárcsa, illetve egy kettős tömegű lendkerék látható."

A nyílt napon a gyár fiatal mérnökei bemutatták az itt előállított termékeket, emellett az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a nyitott pozíciókról, és a karrier lehetőségről is.

Gécs Timea
A fiam javaslatára, mert ő itt dolgozik mechatronikai technikusként, és mondta, hogy lesz nyílt nap. Jöjjek el, nézzek körül, s ezért jöttem el, hogy megnézzem.

Klopszai Roland
Valami műszaki, illetve elektronikai berendezésekkel kapcsolatos munkát keresek, és kíváncsi voltam, hogy itt mivel foglalkozik a cég, milyen munkafolyamatokat, és milyen munkalehetőségek vannak itt a cégnél.

Varga József
A fiamat hoztam el. Most végzett, friss diplomás, azért érdekelne bennünket a cég háttere, hogy milyen lehetőségek vannak.

Szellemi és fizikai dolgozókat egyaránt keres a gyár, így folyamatosan fogadják a jelentkezőket. Március 6-án pedig ismét forgácsoló-képzést indítanak.