Hírek

Hali vereség Debrecenben

2017. április 24., 16:00

Gólgazdag mérkőzésen 4:2 arányban kikapott  a Haladás NB I-es  labdarúgócsapata Debrecenben. A szombathelyiek a vereség ellenére továbbra is a rendkívül előkelő ötödik helyen állnak.

Hali vereség Debrecenben

Rögtön a mérkőzés elején nekiesett a Haladásnak a kiesés elől menekülő Debrecen és a 15. percben egy szépsígdíjas találattal a vezetést is megszerezték a hajdúságiak. Erre a találatra a 24. percben még Williams egy remek lövéssel válaszolni tudott, ám a hazaiak a félidő hátralévő részében még kétszer bevették Király kapuját és lényegében el is döntötték a derbi sorsát. Mind a két esetben az a Holman volt a végrehajtó, aki a debreceniek első góljánál az előkészítésben jeleskedett.

Leonel Pontes - vezetőedző, Debreceni VSC
“Minden mérkőzésnek optimistán vágok neki. Most jó volt viszontlátni azt, amit egész héten gyakoroltunk. Így az első félidei remek teljesítményünk megérdemelt volt és még több gólt is szerezhettünk volna.”

A 3:1-es állásról kezdődő második félidőben egy újabb szombathelyi  hiba után Könyves talált be Király hálójába. A 4:2-es végeredményt viszont a 18 esztendős Tóth Máté állította, aki győnyörű góllal jelezte Mészöly Gézának, hogy komolyan lehet vele számolni.  

Mészöly Géza - vezetőedző, Szombathelyi Swietelsky-Haladás
“Komoly egyéni hibákat követtünk el. Ennek ellenére végig volt tartása a csapatnak. Meg tudtunk újulni a második félidőre is. Pont amikor ott lett volna a lehetőség, hoogy megpróbáljunk szépíteni és visszajönni a mérkőzésbe, akkor ismét jött egy hiba.”

A Haladás csapata veresége ellenére továbbra is a nagyon előkelő ötödik helyen áll a bajnokságban. A vasi zöld-fehérek április 29-én szombaton a hetedik pozícióban állomásozó  Paks gárdáját fogadják Sopronban.