Hírek

Győzött a Haladás

2015. július 28., 11:36

A bajnoki címvédő Videoton otthonában győzött a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek juhász öngóljának köszönhetően 1:0 arányban nyerték meg a mérkőzést.

Győzött a Haladás

Az NB I-es labdarúgó- bajnokság második fordulójában alig 1500 néző előtt lépett pályára a bajnok Videoton otthonában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A derbit a hazaiak kezdték jobban és a 25. percben kis híján vezetést is szereztek, ám Király előbb Oliveira, majd pedig Koltai próbálkozását hatástalanította nagy bravúrral. A félidő hajrájában a Haladás előtt is adódott ziccer, de Stef Wils fejesét Danilovics védeni tudta. A 48. percben azonban már a fehérváriak hálóőre is tehetetlennek bizonyult: Ugrai beadását Juhász csúsztatta fejjel a saját kapujukba. A 60. percben Martínez végleg eldönthette volna a mérkőzés sorsát, ám nagy helyzetben Danilovics kezébe emelt. A 72. percben ismét Király volt a főszereplő: egymás után két gólhelyzetben lévő székesfehérvári játékost is szerelt lábbal a mezőnyben. Így végül teljesen megérdemelten nyert 1:0-ra a Haladás. A szombathelyiek a győzelmüknek köszönhetően feljöttek a 8. helyre. Mészöly Géza együttese legközelebb augusztus 1-én lép pályára bajnoki meccsen, amikor az MTK gárdáját fogadja a Rohonci úti stadionban.