MNB - 2
MNB

Hírek

GÉP-ÉSZ stand a karneválon

2015. augusztus 31., 16:40

Hivatalosan a szeptember 3-i tanévnyitóval indul a gépészmérnökképzés Szombathelyen. A karneválon felállított GÉP-ÉSZ standon a város és az egyetem vezetői, valamint a duális képzésben résztvevő nagyvállalatok képviselői mondtak köszönetet azért, hogy a műszaki oktatás létrejöhetett.

GÉP-ÉSZ stand a karneválon

Lezárult a projektindítási szakasz a szombathelyi gépészmérnök-képzés kialakításában, az elsős hallgatók megérkezésével a szombathelyi duális műszaki oktatás átlépett a fenntartási szakaszba.

Németh István - dékánhelyettes, NymE - Természettudományi- és Műszaki Kar
A kurzusok készen állnak, az oktatók már a tananyagjaikat fejlesztik, nem csak erre a félévre, hanem a következőkre is. A laboratóriumi háttér épül, novemberre az is kész lesz. Azt tudom elmondani, hogy mindent elindítottunk, minden folyamatában van, és várja a hallgatókat, a legfontosabbat, a hallgatót."

Az első gólyák már megjöttek Szombathelyre, a felvett mérnökhallgatók nagy része a múlt hét végéig be is iratkozott az egyetemre.

Puskás Tivadar - polgármester
"Eljutottunk idáig, hogy fölvettek 80 hallgatót, amint hallottuk már 60-an be is iratkoztak és ez egy minőségi képzés lesz, hiszen a budapesti egyetem után a szombathelyi egyetemre kerültek be a legmagasabb pontszámmal a hallgatók."

A sajtótájékoztatón Puskás Tivadar bejelentette, hogy a most elinduló gépészképzés után a következő állomás a villamosmérnök képzés bevezetése lesz. Ezzel bővül majd a szombathelyi egyetem képzési kínálata.