Hírek

Genetikáról, rákkutatásról mesélt a szombathelyi kötődésű akadémikus

2019. május 07., 15:54

Már karrierje legelején daganatos sejteket tenyésztett, kromoszómát preparált, aztán nemzetközi kongresszust szervezett és utazott dr. Oláh Edit Széchenyi-díjas akadémikus, aki a Kanizsai Dorottya Gimnáziumba járt, és nemrég az iskola vendége volt.

Genetikáról, rákkutatásról mesélt a szombathelyi kötődésű akadémikus

Folytatódott a Kanizsai Dorottya Gimnázium Tea és Tudomány esték című sorozata. A beszélgetős program ötlete először az iskola fennállásának 90. évfordulója előtt született.

Módos Tibor - címzetes igazgató, Kanizsai Dorottya Gimnázium
“Volt kanizsais öregdiákokat hívunk meg beszélgetésre azért, hogy a jelen diákjainak példát mutathassunk, hogy milyen eredményeket lehet elérni. Aztán tíz évig többé-kevésbé csendben volt ez a program, és amikor a százéves évfordulóra készültünk, előtte másfél évvel gondoltuk azt, hogy ezt fel kellene újítani, nevet adni neki, és egy igazán nívós programmá fejleszteni.”

Zömében egykori kanizsais évfolyamtársai voltak kíváncsiak Oláh Edit molekuláris onkogenetikus előadására. A gimnázium első - és Szombathely első női - akadémikusa eredetileg biológia-földrajz szakra készült, hogy példaképe, Kerényi István nyomdokaiba lépjen, de a felvételi évében nem indult ilyen szakpár az ELTE-n, gyorsan kellett döntenie.

Oláh Edit - Széchenyi-díjas akadémikus, onkogenetikus
“Rövid idő alatt kellett átváltanom a kémia szakra. A kémiát a gimnázium akkori igazgatója, P. Pista bácsi tanította, és hát elég volt a tudomány, amit itt kaptam a sikeres rajthoz.”

Olyannyira, hogy rögtön a diploma után részt vett az Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Genetikai Osztályának megalapításában. Daganatos sejteket tenyésztett, kromoszómát preparált, és a legfontosabb kongresszusok szervezését bízták rá. Oláh Edit azóta is azért küzd, hogy kiszűrhetők legyenek a nagy genetikai rákkockázattal élők, és megelőzhető legyen a rettegett betegség.