Hírek

Futsal tábor

2017. június 27., 16:19

Öt esztendeje minden nyáron tábort szervez a fiatal futsalosoknak a Swietelsky-Haladás VSE. Idén a fiatalabbak Szombathelyen, míg az idősebbek a Balaton partján edzhetnek, játszhatnak.

Futsal tábor

A hagyományoknak megfelelően a nyári szünidő elején edzőtáborozásra hívja utánpótláskorú játékosait a Haladás futsalszakosztálya. Idén a két legfiatalabb korosztály  kezdte a napközis rendszerben zajló programot, most pedig az U13 és az U15 van soron.

Varga Dániel - futsaljátékos, Swietelsky-Haladás VSE U13
“Nagyon vártam, mert a srácokkal azért nagyon jó. De megyek majd nyaralni a szüleimmel is. Azt is nagyon várom.”

A két korosztályból összesen 24 gyermek vesz részt az ötnapos táborozáson. A szakemberek nem csak tartalmas edzéstervvel, hanem változatos szabadidős rendezvényekkel várták az ifjú játékosokat. Ez már csak azért is lényeges, mert a program kiemelt része a csapatépítés, melyben a játék, a szórakozás fontos szerepet kap.

Horváth Péter - edző, Swietelsky-Haladás VSE
“Reggel 7-re jönnek a gyerekek és délután 5-ig velük vagyunk. Addig különböző programok vannak nekik délutánonként. Napi két edzés, háromszori étkezés van. A programok úgy néznek ki, hogy elmegyünk strandolni és moziba, de vannak különböző programok Bükön.”

A sort az U17-esek zárják. Az országos bajnokságban ezüstérmet szerző korosztály a Balaton partján edzőtáborozik majd. Számukra a program inkább jutalom, így több lesz a szórakozás és kevesebb a munka.