Hírek

Forgalomirányítás tanévkezdéskor

2015. szeptember 01., 17:20

A Szombathelyi Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó állománya, a Polgárőrség, valamint a Közterület-felügyelet tanévkezdési kampányba kezdett. Ennek keretében hétfőtől péntekig, a reggeli órákban, illetve a napi oktatás befejezését követő időszakban felügyelik a gyalogos átkelőhelyen a forgalom zavartalan áthaladását azoknál az oktatási intézményeknél, ahol ez indokolt.

Forgalomirányítás tanévkezdéskor

Reggeli csúcsforgalom a Paragvári és a Deák Ferenc utca kereszteződésében. Ehhez ismét hozzá kell szokniuk az autósoknak, bicikliseknek és a gyalogosoknak is, hiszen véget ért a vakáció, és megnyitották kapuikat az  iskolák. A kellő körültekintés, biztonságra való törekvés és a türelem együttesen szükséges ahhoz, hogy a közlekedők elkerüljék a baleseteket.

Kovács József – c. r. alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető, SZRK
„Programunk egyik célja, hogy a gépjármű vezetőknek felhívjuk a figyelmét arra, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a gyalogátkelő helyeket. Munkánkban segítségünkre van a Közterület-felügyelet és a polgárőrök.”

Nemcsak a testi épség, hanem a vagyonbiztonság is fontos. Egy értékekkel teli hátizsákon nyitva felejtett külső zsebbe könnyen belenyúlhat egy illetéktelen kéz. Ezért a lopások megelőzése érdekében feltétlen számítanak a biztonságot felügyelő szervek a szülők segítségére is.

Németh Andrea – c. r. őrnagy, Bűnmegelőzési Alosztály főnyomozója, VMRFK
„A szülő példamutatóan figyeljen a gyermekre, példamutatóan viselkedjen s tanítsa meg a gyermeknek azt, hogy ezeket az értékeket mindig a táska belső zsebébe kell elrakni. Hogy ha nagyobb összeggel menne iskolába, mert menzafizetés, vagy valamilyen sportegyesületi befizetés van, akkor ezeket az értékeket minél több kis fakkba rejtse el a táska belsejébe.”

Fontos továbbá az is, hogy a gyermek pénzét ne az irataival együtt tartsa. Ebben is nagy felelőssége van a szülőknek hiszen ha helyes példával szolgálnak, jó eséllyel kiiktatható ez a veszélyforrás is.