Hírek

Fontos Hali győzelem

2017. szeptember 18., 16:13

Rendkívül fontos három bajnoki pontot gyűjtött be a Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A szombathelyiek Williams góljának köszönhetően 1:0 arányban győzték le az Újpest gárdáját Sopronban.

Fontos Hali győzelem

A két nem túlságosan jó  formában lévő csapat gyenge első félidőt produkált, szinte egyetlen valamirevaló helyzetet sem tudtak összehozni. Szerencsére térfélcserét követően aktivizálták magukat a küzdő felek, és Kiss Tamás egy életerős lövéssel már a játékrész első perceiben tesztelte az újpesti Pajovics képességeit. Nem sokkal később a fővárosiak hálóőre is tehetetlennek bizonyult: Williams Bosnjak bal oldali beadását követően vette be a kapuját. A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak komoly lehetőségek, de újabb gól már nem született, így a Haladás 1:0 arányban megnyerte a találkozót.  

Pacsi Bálint - vezetőedző, Szombathelyi Swietelsky-Haladás
“Kőkeményen dolgoztunk, éreztük, hogy a fiúk nagyon elszántak. Az elején egy kicsit túlfeszültek voltunk. Aztán összeálltak a játékok és megvoltak a ziccereink még a 2:0-hoz is. Nagyon boldogok vagyunk. Nem vagyok mágus, arról van szó, hogy a fiúk egyszerűen lehíggadtak és azt csinálták, amit kell.”

Az Újpest csapata a második félidőben Nagy Dániel főszereplésével több ziccert is kidolgozott, de a támadók egyetlen alkalommal sem tudtak túljárni a remekül védő Király eszén. Így nem is lehetett más a derbi vége, mint lila-fehér vereség.

Nebojsa Vignjevics - vezetőedző, Újpest FC
“Az első félidőben nem volt sok helyzet. A második játékrészben felpörögtek az események. A Haladás szerezte meg az első gólt, ami taktikailag nagyon fontos volt. Összességében nem érdemeltünk vereséget. Jól játszottunk, de most nem volt szerencsénk.

A Haladás rendkívül fontos három pontot gyűjtött be az Újpest ellen, amivel fel is jött a tabella tizedik helyére. A szombathelyiek legközelebb szeptember 23-án 18 órakor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, még pedig a hatodik pozícióban állomásozó Vasas otthonában.