MNB
MNB - 2

Hírek

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Savaria Szimfonikus Zenekar

2020. augusztus 05., 18:53

Az eseményen bemutatták az öt karmestert is, akiket 2-2 alkalommal láthatnak a bérletesek ebben a szezonban.

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Savaria Szimfonikus Zenekar

Öt karmesterrel indul az évad a Savaria Szimfonikus Zenekarnál, a művészeket sajtótájékoztatón mutatták be. Az érkező dirigenseket a társulat tagjai választották ki.

Kiss Barna - igazgató - Savaria Szimfonikus Zenekar
“Öt magyar karmesterről van szó, ami nagyon fontos, azt hiszem a mai viszonyok között, hogy magyar emberekben gondolkodunk, a globalizációt szeretnénk egy kcisit elkerülni, örülnénk, ha a magyar művészetnek lehetne fellegvára Szombathely.”

A zenekar művészeti tanácsadója a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dirigens, Kovács János lesz.

Kovács János - karmester
“Mindannyian, akik most részt veszünk öten karmesterek ennek az évadnak a megvalósításában, nincs más dolgunk, mint részint magunk a lehető legjobban megtanulni a darabokat, részint egy jó kommunikáció révén ugyanezt megosztani a zenekarral, illetőleg rajtuk keresztül a közönséggel.”

Az eseményre videóüzenetet küldött a korábban a szimfonikusok asszisztens karmestereként dolgozó Thomas Kornél, aki most a járványhelyzet miatt rekedt Amerikában.

Thomas Kornél - karmester
“Számomra fontos, hogy a közönség és a zenekar a legnépszerűbb művel mellett olyan híres remekműveket is jobban megismerjenek, amelyek Szombathelyen ritkábban hallahatóak.”

Cser Ádám karmester miskolci zeneigazgatóként ismert, 11 éve dolgozott először együtt a szombathelyi szimfonikusokkal.  A Junior Prima díjas Dobszay Péter azt mondta, virtuóz a társaság, és könnyű velük a kommunikáció. A Gundel művészeti díjas Vajda Gergely a kortárs zene tolmácsolásában viszi előrébb a társulatot.

Az eddigi vezető karmester, (02:16) Madaras Gergely távozik, zárókoncertjét augusztus végén tartják.  

Madaras Gergely - karmester
“Ezen a hangversenyen, ami augusztus 27-én, csütörtök este lesz itt, a Bartók-teremben, és ami ingyenes, tehát ezt hangsúlyozom, hogy mindenki számára ingyenes, olyan zenekari műveket fogunk eljátszani, amik a repertoár legfontosabb részét képezik tulajdonképpen.”

Aznap Mozart és Brahms legkedveltebb műveit élvezheti a közönség. Az évad  részletes programja a zenekar honlapján és közösségi oldalán olvasható. Az új bérleteket augusztus tizedikétől lehet megvásárolni.