Hírek

Elkészült a MAM-Hungária Kft. eddigi legnagyobb fejlesztése

2018. szeptember 20., 14:38

Saját erőből, mintegy 2,5 milliárd forintból új termelő- és raktárcsarnokok, irodák, szociális helyiségek épültek. A bővítésnek köszönhetően megduplázódott a vaskeresztesi gyár területe. A jelenleg 550 embernek munkát adó vállalat dolgozóinak jelentős része szombathelyi.

Elkészült a MAM-Hungária Kft. eddigi legnagyobb fejlesztése

Több mint három évig tartott a vaskeresztesi vállalat telephelyfejlesztési beruházása, amelynek avató ünnepségét éppen az egyik újonnan megépült, hatalmas csarnokban tartották. Az ügyvezető elmondta, hogy az 1991-től Vaskeresztesen működő gyár eddigi legnagyobb, 2,5 milliárd forint értékű bővítése készült el.

Kiss Katalin – ügyvezető igazgató, MAM-Hungária Kft.
Fokozatosan fog növekedni a termelésünk, persze vannak biztató előjelek a nagyobb növekedésre is, de mi igyekszünk a biztonságos oldalon állni. 21.47

A gyár 5 kontinens több mint 60 országába szállítja bébitermékeit, ezekből csak tavaly 90 millió készült.

Elek István – operatív vezető, MAM-Hungária Kft.
2015-ben annyira megemelkedtek a vevő megrendelések, hogy szükségessé vált a csarnokot kibővíteni. Új berendezések, gépek érkeztek, illetve a raktárat is bővíteni kellett, illetve a már több mint 20 éves épületre ráfért egy alapos tatarozás. Kívül-belül megszépítettük.

Az ünnepségen a vállalat osztrák tulajdonosa a következő időszak kihívásairól is beszélt.

Peter Röhrig – tulajdonos, MAM
Ez a csarnok a jövőt jelképezi. Felszálló ágban van az internetes kereskedelem, ami a MAM számára is nagy lehetőséget jelent. Erre azonban fel kell készülni. A világ, az igények és a lehetőségek folyamatosan változnak, így egyre több automatizálásra is szükség van, hogy hatékonyabban felelhessünk meg a kihívásoknak.

Az avató ceremónián nem maradt el a szalag átvágása, sőt egy, a teljes épületkomplexumot formázó tortát is felszolgáltak. A kibővült gyárat pedig a helyi plébános áldotta meg. Az érdeklődők végigjárhatták az új raktár és termelőcsarnokokat, a tágas és világos irodákat. Megnézhették az úgynevezett rekreációs övezetet, amely konditeremből és például csendszobából is áll.