Hírek

Egyre több a fogyatékkal élő hallgató a felsőoktatásban

2016. november 30., 15:13

Egyre nagyobb a fogyatékkal élő hallgatók aránya a felsőoktatásban, így a Savaria Egyetemi Központban is. Jó példák sora igazolja, hogy a diplomaszerzés, a kiemelkedő teljesítmények elérése számukra sem lehetetlen. Erről rendeztek fotókiállítást és tematikus napot az intézményben.

Egyre több a fogyatékkal élő hallgató a felsőoktatásban

Volt idő, amikor a fogyatékkal élők elől a legtöbb lehetőséget elzárta a társadalom. Ma ez már nincs így, és a sportvilágban, a felsőoktatásban is nagy számban vehetnek részt. Erről is beszélt Katona Attila, dékán, aki megnyitotta a Teljes élet fogyatékkal című rendezvényt. A főként egyetemistáknak szóló program aktualitását az adta, hogy egyre nő az érintett hallgatók aránya az intézményben.

Pólay Veronika - fogyatékosügyi koordinátor
“Alapvetően mozgás- és érzékszervi fogyatékosság fordul elő, korábban az egyik szakunkon nagyon sok siket hallgató volt. Látássérültünk is előfordul, hogy van, vak hallgató eddig csak egyszer volt. Nyilván a megismerési zavar a leginkább jellemző, tehát a diszgráfia, diszlexia, de autisztikus zavarral élő hallgatónk is van most már.”

Több előadás is elhangzott a témában. A hallássérült diákokkal kapcsolatos tapasztalatairól az egyetem jeltolmácsa beszélt a közönségnek.

Mühl Balázs - jelnyelvi tolmács
“Az én tapasztalatom úgy mutatja, hogy semmi probléma nincsen. Az úgymond ép emberek befogadják a hallássérülteket, nem távolodnak tőlük, és segítik őket.”

A rendezvényen elhangzott, hogy mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb tevékenységet, és abban akár kiemelkedőt is alkothat. Jó példa erre Tunkel Nándor paralimpikon sikere, akivel beszélgetést hallhatott a közönség. A Rióban bronzérmet szerzett erőemelő bemutatkozása egyúttal kapcsolódott a testnevelési és sporttudományi naphoz is.