Hírek

Egyházmegyei bejárás

2016. október 24., 16:05

Felépült a püspöki palota lebombázott szárnya, megszépült a székesegyház, a Brenner-kollégium és a Mindszenty tér - végéhez közeledik a Szent Márton-terv első ütemének egyházmegyei épületeket érintő megvalósítása. Sajtótájékoztatón mutatták be a 2,5 milliárd forint értékű program elemeit.

Egyházmegyei bejárás

1945 márciusában érte bombatalálat a püspöki palota északi szárnyát. Az épület 70 évig csonkán állt. Tavaly a Szent Márton-emlékév kapcsán 2,5 milliárd forint támogatást ítélt meg a kormány az egyházmegyei épületek felújítására. Ennek részeként épülhetett fel ismét a bombatámadásban megsemmisült, közel 170 m2 alapterületű palotarész, ami tökéletesen illeszkedik a régi falakhoz.

Andorka Miklós - egyházmegyei főépítész
"Teljesen a régivel azonos homlokzati kialakítással, anyagokkal lett visszaépítve, külsejében mindenben megegyezik a régivel."

Az épület látogatóközpontként az ide érkező turistákat szolgálja majd. Belsejét modern stílusban alakították ki: recepció, ruhatár, akadálymentes mosdó, konferenciaterem és régészeti bemutatótér is helyet kap benne.

Varga Dezső - vezető, Martinus Projektiroda
"Ez a szárny azt szolgálja, már a 2007-es tervek szerint is ezt így gondoltuk, hogy itt legyen egy fogadótér, és ezen keresztül lehessen megközelíteni a földszinti, korábban is múzeumként működő Sala Terrana-t, és a folyosó végén majd a Brenner János kiállítás kerül berendezésre."

A palota felújítása és bővítése egyike volt a tavaly év elején indult felújítási program 12 elemének. Ezen kívül megszépült a Mindszenty tér és a székesegyház, látogathatóvá tették a tornyokat, renoválták a Brenner-kollégiumot és a Szent Márton-templomot. Ezzel méltó külsőt nyert a barokk belváros.

A Szent Márton-terv második ütemében további felújítási munkálatok kezdődnek a városban. Ennek részeként elindult a közművek cseréje a Szily János utcában.

Puskás Tivadar - polgármester
"Megindult a másik 2,5 milliárd forint elköltése, ami részben a Szily János utca felújításából, részben a Berzsenyi tér felújításából, részben pedig a Smidt Múzeum fogadóépületének felépítéséből áll."

A további tervek között szerepel a Romkert felújítása és a püspöki palota belső helyiségeinek restaurálása.