Hírek

Edzőváltás után győzelem

2013. november 05., 18:21

Remek hajrájának köszönhetően 9:4-ös győzelmet aratott a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata a Csömör gárdája ellen. A szombathelyieknek így már 9 pontjuk van, amivel a tabella 8. helyén állnak.

Edzőváltás után győzelem

Az NB I-es futsal-bajnokság nyolcadik fordulójában az edzőváltáson átesett Haladás VSE a Csömör csapatát fogadta a Rohonci úti munkacsarnokban. A zsúfolt nézőtér előtt lejátszott találkozó egészen a 33. percig szorosan alakult, ugyanis akkor még 4:4-re álltak a küzdő felek. A derbi utolsó hét percében aztán szenzációs hajrát produkáltak a vasiak, akik zsinórban öt gólt rúgva 9:4 arányú győzelmet arattak. Így sikeresen debütált a gárda régi-új vezetőedzője, Pálmay Tamás.

Pálmay Tamás vezetőedző, Swietelsky-Haladás VSE
“Úgy gondolom, hogy végig kiegyenlített mérkőzés volt, sokáig egy-egy gól potyogott itt és ott is. Az ötödiket mi tudtuk rúgni és talán jobban akartuk a győzelmet. Volt egy-két olyan extra teljesítmény nálunk, ami eldöntötte gyakorlatilag a mérkőzést.”

A szombathelyi csapatban remekül játszott a nem rég visszatért Németh Péter is. Az egykori csapatkapitány amellett, hogy szerzett két gólt, szinte fanatizálta a többieket, az utolsó pillanatig buzdította, lelkesítette őket.

Németh Péter futsal játékos, Swietelsky-Haladás VSE
“Én azt látom, hogy lelkesedésben voltunk eddig kevesek. Amit eddig láttam ez volt, amikor Nagykátán is vesztes csapatban voltam velük. A lelkesedés amit ma nyújtottunk a lényeg, akkor szerencsénk is lesz. Bemennek a helyzetek, végig tudunk játszani. Ez ma a lelkesedés diadala volt, úgy érzem.”

A győzelemnek köszönhetően a Haladásnak már 9 pontja van, amivel a tabella 8. helyén áll a csapat. A szombathelyiek legközelebb pénteken este 7 órakor lépnek pályára a hatodik  Dunakeszi Kinizsi  otthonában.