Hírek

Domonkos hagyományok

2018. április 20., 14:13

A domonkos nővérekről szól a Híres szombathelyi nők sorozat legújabb kötete. A Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent könyvet az egykori rendház melletti volt zárdatemplomban mutatták be.

Domonkos hagyományok

A domonkos rendházat 1905-ben vették birtokba az apácák, egy év múlva pedig megkezdődött az oktatás a Paragvári utca sarkán újonnan átadott impozáns épületben. 1907-ben szentelték fel a zárdatemplomot, amely a domonkos nővérekről szóló kötet bemutatójának helyet adott.  

Az egykori leányiskola megalapítását a református polgármester, Éhen Gyula is szorgalmazta - emlékeztetett Harangozó Bertalan kormánymegbízott - a szükséges pénz előteremtéséhez azonban évtizedekre volt szükség.

Melega Miklós igazgató, MNL Vas Megyei Levéltára
Részben a püspökség, részben magánadományokból jött létre ez a pénzalap, illetve a domonkos rend is nagyon sokat hozzátett ehhez, tehát egy széles összefogás eredménye az, hogy ez az iskola megvalósulhatott itt Szombathelyen.

Az elemi és polgári iskola mellett óvodát, internátust és óvónőképzőt is működtettek a domonkos nővérek.  

Nagy Szilvia Andrea OP
Elég szerteágazó volt az iskolai élet, nemcsak a tanulásra figyeltek oda a tanárok, illetve a nővérek, hanem arra is, hogy a tanórán kívül is legyenek egyletek, szakkörök és hasonló elfoglaltságaik. Voltak bentlakó diákok is a kollégiumban, velük is külön foglalkoztak.

Székely János megyéspüspök arról beszélt, hogy az egyházban mindig fontos szerepet töltöttek be a szerzetesnők, Takátsné Tenki Mária pedig néhai férje személyes kötődéséről szólt.  

Takátsné Tenki Mária elnök, Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
Az édesapja nővére volt Takáts Magdolna Tarzícia nővér, ő volt az utolsó rendi vezető itt Szombathelyen, négy és fél hónapig tudta vezetni az itteni közösséget, amikor sajnos a rendet feloszlatták 1950-ben.

A nővéreket először az iskolából tiltották ki, majd 1950-ben Mezőkövesdre internálták őket. Később szétszóródtak és többen plébániai szolgálatot vállaltak szerte az országban. Emléküket jó szívvel őrzik az egykori tanítványok, akik közül többen is jelen voltak a könyvbemutatón. A Szülőföld Kiadó kötetében a régi dokumentumok és fényképek mellett a visszaemlékezésekre is hagyatkoztak a szerzők: Farkas Éva Imelda és Nagy Szilvia Andrea nővérek, valamint Melega Miklós és Pál Ferenc.