Hírek

Csütörtökön fellobban a láng Vesta istennő Fő téri templomában

2016. augusztus 23., 16:03

Megkezdődik a 17. Savaria Történelmi Karnevál. A négynapos programkavalkádban a város alapításától egészen a modern korig idézik meg Szombathely történelmét. A szervezők az utolsó simítások közepette tájékoztatták a sajtót a legfrissebb tudnivalókról.

Csütörtökön fellobban a láng Vesta istennő Fő téri templomában

Épülnek a vásározók standjai a Thököly utcában, és a Borok Utcája bódéi közül is többet felállítottak már - javában tart a készülődés a csütörtökön kezdődő Savaria Történelmi Karneválra. Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválja idén 23 helyszínen 250 féle programmal várja a látogatókat. A legújabb programfüzethez képest is vannak változások: egy török vendégegyüttes, egy ukrán zenekar és a Kutaiszi táncsoport sem kapott kiutazási engedélyt országából.

Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus Nonprofit Zrt.
"A savaria karnevál honlapját ajánlom, a www.savariakarneval.hu-n naprakészen, órára frissítve láthatóak a programváltozások. Bízom benne, hogy az eddigi változásokhoz képest újabbak már nem jönnek be. Bevallom, szervezőként nem számítottam rá, hogy a külpolitikai helyzet ennyire befolyásolja a karnevál megvalósítását."

A nyitókoncerten az Anna and the Barbies lép színpadra, a zárókoncerten a Vad Fruttik zenél. Bánhegyi Attila, a jubiláló Szombathelyi Kötélugró Klub vezetője arról számolt be, hogy csapataik húsz órán át ugróköteleznek majd a VAOSZ-udvarban szombaton éjféltől. Sosztarits Ottó az Iseum programjait ismertette: templomnyitó- és záró szertartást, ingyenes tárlatvezetést is tartanak. Kiemelten figyelnek a látogatók biztonságára: átvizsgálják a behajtásra jelentkező teherautók rakterét, a menekülési útvonalakat zöld táblákkal jelzik, az információs pontokon a gyerekek ruhájára ragasztható matricákat osztanak, amire a szülő telefonszámát lehet felírni. A felvonulás alatt gyalogos mentőcsoportok teljesítenek szolgálatot.

Polgár Zoltán - forgalmi- és logisztikai szervező
"Megemeltük a biztonsági létszámot, több ember vigyáz a rendre, a koncertek biztonságára, az útzárásoknál rendőrökkel találkoznak a behajtók. Szigorúbban ellenőrzik a behajtási engedélyek meglétét, több kordon lesz kint az utakon."

Aki szeretne a jelmezes felvonuláson részt venni, a kezdés előtt fél órával jelenjen meg az Aréna utcában. Eső esetén vasárnap délelőtt 10.30 perces kezdettel pótolják a felvonulást. Kedvező időjárást jósolnak a hétvégére, rengeteg karneválozóra számítanak. A látogatószámot idén először nem csak becsülik, hanem a levegőből, drónnal készült fotók alapján pontosabban is meg tudják majd határozni.