Hírek

Csokolónia - a karnevál tortája

2018. augusztus 10., 13:32

Egy csokoládé torta, a Csokolónia fantázianevű sütemény lett az idén  a Savaria Karnevál tortája. A zsűri nyolc alkotás közül választotta ki a legjobbat, amelyet bárki megkóstolhat majd a karneválon.

Csokolónia - a karnevál tortája

Ezek a látványos finomságok kerültek a zsűri asztalára. Profi cukrászok és amatőrök versengtek alkotásaikkal a Savaria Karnevál Tortája címért.

Mészáros Gábor - cukrászmester, tulajdonos, Mészáros Cukrászda
“Az íz a legfontosabb, mellette az állag, hiszen ha valamit fogyasztunk, akkor az - ha szinte észrevétlenül is, de az állagnak is fontos szerepe van abban, hogy mennyire ízlik nekünk egy torta, tehát ha van benne egy kis ropogós rész, akkor azt különösen érdekesnek fogjuk találni, és a tortáknál szakmailag elvárt is, hogy legyen benne egy könnyű, habos rész, valami ropogós rész, és valami, amit tudunk rágni, ami sokáig megmarad a szánkban.

Mézes, diós, gyömbéres, epres, köleslisztes, szőlőzselés, sós karamellás - ebben az évben nyolc féle tortát kósolt a zsűri.

Koczka Tibor - alpolgármester
“Hogy ennyi pályázó érkezik, úgy gondolom, hogy ez mindenképpen jót jelent, és az is - ez tavalyi személyes tapasztalatom - hogy nagyon sokan keresték a különböző standokon a karnevál tortáját, de ahogy tavaly, idén is a Fő téren megtalálható lesz majd.”

Szent Márton tallérja, Isis csókja, Iseum kincse, Augusztus(z) hamvas barackja - a  cukrászok a város történelmi hagyományaihoz igazodó névvel illették a tortákat.

Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
“A jelentkezők 80 százaléka Szombathelyről nevezett ide, a többi 20 százalék pedig Vas megye más részeiről. Ez azért érdekes, mert tavaly az ország több tájáról is érkeztek nevezések, és idén is nagyon sok érdeklődő volt, például az ország keleti feléből is, de valamiért nem értek ide.”

A szakmai zsűri munkájában a helyi szakemberek mellett komáromi, győri és budapesti mestercukrászok is részt vettek. 23.32, 23.45 A korábbi hagyományokat folytatva a város jó tanulói és jó sportolói mellett a diákönkormányzat képviselői is véleményt  mondhattak a finomságokról.

Unger Patrik - diákpolgármester, Szombathely
“Az eddigi torták elég finomak voltak, én nem vagyok ez a habos stílusú tortaevő ember, igazából finom volt eddig az összes, egyeztettünk a többiekkel, és eddig ízlettek.”

Az együttgondolkodás eredményes volt, miután  a profi bírálókkal megyegyező döntés hoztak a fiatalok.A szakmai zsűri a Dezse Gergő cukrászmester CSOKOLÓNIA fantázianevű, csokoládés, mandulalisztes felvert, étcsokoládés ganache-vel (GÁNÁSSAL) és bogyós gyümölcszselével, tejcsokoládés habbal díszített tortát választotta győztesnek. A Szentháromság szobornál lévő standon, már a karnevál első napjától megkóstolhatja bárki a díjnyertes tortát, amelynek  receptje olvasható lesz a karnevalsavaria.hu oldalon.