MNB
MNB - 2

Hírek

Csodafügefa

2018. május 22., 13:38

Véget ért a Berzsenyi Dániel Könyvtár által szervezett Csodafügefa című könyvhódító játék, amelynek keretében a megye általános iskolásai Szabó Magda életével, gyermekeknek, kamaszoknak írt műveivel ismerkedtek meg. Az MMIK-ban tartott eredményhirdetésről senki sem távozott üres kézzel.

Csodafügefa

"Mindenki meztelen, a ruhája alatt! Nah de hol a ruha??? Ez egy szélhámos...

Telt ház és feszült figyelem követte a Mesebolt Bábszínház előadását, amelyet vastaps és osztatlan siker övezett. A produkciót a Csodafügefa elnevezésű, háromfordulós könyvhódító játék résztvevői tekintették meg. A vetélkedőn a megye számos általános iskolájából összesen 34 csapat, mintegy 130 gyermek vett részt. A megmérettetésre szóló felhívást még tavaly, október 5-én, Szabó Magda születésének 100. évfordulóján tették közzé.

Zsigri Mária - gyermekkönyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár
"A felolvasástól kezdve a fotókészítésig, ruhát kellett tervezni, érzelmekről írni, varázslat alapján, Tündér Lalából vett varázslat alapján varázsolni a saját osztályteremben, úgyhogy volt mindenféle kreatív feladat, volt nagyon határozott feladat, ahol azt kellett tudni, hogy Szabó Magda mikor született, milyen díjai voltak."

A játék célja az olvasás népszerűsítése volt úgy, hogy ez a gyermekek számára élményt jelentsen. Azaz ne csak megismerkedjenek Szabó Magda életművével, hanem teljesen merüljenek el az írónő alkotásaiban. Ez a 6-8. osztályosok közül a Csodacsajok elnevezésű csapatnak sikerült a legjobban.

Tóth Nikolett - tag, Csodacsajok
"Nekem ez a verseny nagyon-nagyon tetszett, legfőképpen a regény fogott meg, több regény közül is tudtunk választani. Elolvastuk a hátlapját, meg így az egész történetet, hogy röviden miről szól. Szabó Magdától én például már korábban olvastam könyvet, és ebben a történetben az fogott meg, hogy nekünk íródott, fiatal korú gyerekeknek."

A 3-5. osztályosokat tömörítő csapatok közül a neumannos Könyvhódítók vitték el a pálmát. Különdíjat kapott a Micimackó és a Fügécskék együttese.